Ferenc pápa: a járvány után újjászülethetünk
Megtartotta nagyszombati vigíliáját Ferenc pápa, amelyen a járvány leküzdéséről és a megújulás fontosságáról beszélt.
A Reuters szerint a Szent Péter Bazilikában körülbelül 200 fő részvételével, maszkviselés és távolságtartás mellett tartották meg a szentmisét. Az istentiszteletet a szokásosnál két órával korábban kezdték annak érdekében, hogy az este 10 órakor életbe lépő kijárási tilalom előtt mindenki hazaérhessen.
Prédikációjában a pápa felhívta a figyelmet arra, hogy a húsvéti ünnepek a megújulás szimbólumaként is értelmezhetőek – személyes és globális szinten egyaránt.
Mindig van lehetőség arra, hogy újrakezdjük, hiszen Isten minden hibánk ellenére új életre tud éleszteni bennünket
– prédikálta Ferenc pápa.
Továbbá azt is hangsúlyozta hogy az embereknek napjainkban is a társadalom szélén álló rászorulókra kell a leginkább odafigyelniük – hasonlóan Jézushoz, aki szintén elsősorban a „szükséget szenvedőknek" hozta el üzenetét a maga idejében.
Isten arra invitál minket, hogy küzdjük le a határainkat, száműzzük előítéleteinket és figyeljünk oda a körülöttünk lévőkre azért, hogy megtapasztalhassuk a mindennapi élet kegyeit
– mondta az egyházfő.
Vasárnap Ferenc pápa a hagyományos Urbi et Orbi áldását fogja celebrálni.