Nem tudja csökkenteni az utazási időt , a nappali járatokhoz is hálókocsikat csatol a román vasúttársaság
Továbbra sincs a Román Vasúttársaságnak (CFR) pénze arra, hogy járműveit modernizálja, ezért sajátságos megoldáshoz folyamodott, és az egyre hosszabb menetidők miatt hálókocsikat helyez forgalomba a két leghosszabb belföldi járatán – adta hírül a Főtér.
Hétfőn jelentette be a szomszédos ország vasúttársasága, hogy a két leghosszabb, nappal közlekedő járathoz hálókocsikat, illetve fekvőhelyes kocsikat (más néven kusetteket) csatolnak.
A portál szerint a különleges döntés az „éhségvonatnak” nevezett Jászvásár–Temesvár, valamint a Bukarest–Nagybánya járatokat érinti.
A CFR közleményében azt hangsúlyozza, hogy ez a megoldás sokkal kényelmesebbé teszi az utazást, hiszen az utasok nyugodtan pihenhetnek az útjuk alatt, sőt csendben olvashatnak, esetleg zavartalanul részt vehetnek egy videókonferencián.
A hálókocsibérlés egyébként nem drága, mindössze húsz (nagyjából ezerötszáz forint) lejjel kell többet fizetni a fekhelyért, míg a fekvőhelyes kocsikban azok típusától függően 40 (körülbelül háromezer forint) vagy 30 (nagyjából kétezer-kétszáz forint) lej, ráadásul a kocsik mindegyikében klímaberendezés működik, és áramforrás is van.