Technológiai forradalom vagy gyarmatosítás Bill Gates nagy dobása?

GettyImages-1057615164
2021.04.07. 11:14
A termőföldek és a mezőgazdaság lehet a világjárvány utáni korszak bomba üzlete. Erre utal, hogy egyre több csúcsgazdag, mint Bill Gates, Jeff Bezos és a Musk család is ebbe az ágazatba invesztál, amit egyesek zöldtechnológiai áttörésnek, mások azonban modern kori gyarmatosításnak tartanak.

Évente 931 millió tonna élelmiszert dobunk a szemétbe, miközben a globális károsanyag-kibocsátás 8-10 százaléka az el nem fogyasztott ételek előállításából kerül a környezetbe – figyelmeztet friss elemzésében az ENSZ. A 2021-es ételpazarlás-index szerint a kidobott élelmiszer 61 százalékáért a háztartások a felelősek, vagyis az egyéni felelősség ezen a téren kiemelkedően magas. 

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy éves szinten az ételpazarlás 936 milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak. Összességében a hibás élelmiszerrendszerek 12 ezer milliárd dollár kárt okoznak az egészségügyi, gazdasági és környezeti költségekkel együtt, ami 20 százalékkal meghaladja a teljes élelmiszerpiac értékét

írja az ENSZ jelentését szemléző Világgazdasági Fórum. A statisztika pedig annak tükrében különösen aggasztó, hogy mindeközben az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint 2019-ben 690 millió ember éhezett, és ez a szám a világjárvány miatt várhatóan jelentősen emelkedni fog.

Sajátos ellentmondás, hogy miközben felfoghatatlan mennyiségű étel kerül a szemétbe, a mezőgazdaság az egyik legnépszerűbb befektetési célponttá vált. Pár nappal az ENSZ-jelentés megjelenését követően a Financial Times a mezőgazdaságban rejlő piaci lehetőségekről írt. A brit gazdasági napilap szerint a termőföldalapokba 5,7 milliárd dollárral több tőke áramlott 2019-ben, ami a 2008-as gazdasági világválság utáni időszakban rekordnak számított. Bár 2020-ban ez az összeg kétmilliárd dollárral csökkent, mégis – a Financial Times által megszólaltatott szakember szerint – a földvásárlásé a jövő.

A globális népességnövekedés ugyanis tartósan biztosítja a mezőgazdasági termékek iránti kereslet emelkedését, ami az iparági technológia fejlődésének is nagy lendületet ad. A földvásárlás így rövid és hosszú távon is jó befektetésnek számít.

„Erre a folyamatra hívja fel a figyelmet Bill Gates karitatív szervezetén keresztül, amely – bár nem kötődik közvetlenül a befektetéseihez –, éppen a mezőgazdasági innováció termelési növelését célozza” – írja a cikk. A Gates Foundation weboldala szerint az amerikai milliárdos Afrikában és Ázsiában támogat kistermelőket, céljuk a mezőgazdaság helyi szükségleteinek megfelelő technológia és eszközök biztosítása. Azt is írják, hogy a vállalkozást elsősorban a klímaváltozás ösztönzi, az új technológiákkal ugyanis felgyorsítható és megnövelhető a mezőgazdasági termelési folyamat. Aztán januárban a The Land Report amerikai szakportál bombát robbantott a hírrel, miszerint

Bill Gates maga is 97 ezer 394 hektár termőföldet vásárolt az Egyesült Államokban, ezzel az ország egyik legnagyobb földbirtokosává vált.

Azóta is találgatja a sajtó, hogy miért érdekli ennyire a milliárdost a mezőgazdaság. A New York Post számos szakértőt felvonultató cikkében azt írja, az ágazat egyfajta reformkorhoz érkezett, a klímaváltozás és a kereslet várható növekedése jelentősen megváltoztatják majd a földeken zajló munkát. A mezőgazdaságra egyre nagyobb hatással vannak a zöldtechnológiák, a termelés robotizálása mellett a károsanyag-kibocsátás mértéke is csökkenthető. Erről egyébként még tavaly a The Economist is átfogó cikket írt; a termőföldeken dolgozó gépek, vagyis az agribotok piaca évenként 23 százalékkal növekszik. A fenntartható és jövedelmező gazdálkodásban Bill Gates évekkel korábban megláthatta a lehetőséget, a New York Post cikkében megszólaló szakértők szerint azonban ez alapvetően jó így. A milliárdos befektetései szerintük felgyorsítják a mezőgazdaságban zajló trendeket, ami végeredményben alacsonyabb károsanyag-kibocsátáshoz és nagyobb profithoz vezet. 

Azonban nem mindenki ilyen optimista. Az összeesküvés-elméleteiről elhíresült amerikai jogász, Robert F. Kennedy a The Defender blogján azt írta: azáltal, hogy Gates az élelmiszer előállítása felett szerez kontrollt, lényegében afrikai, ázsiai térségeket gyarmatosít. Kennedy azt is állítja, hogy az amerikai milliárdos az úgynevezett zöldtechnológiák segítségével a fejlődő országok termelőit saját földjeiken teszi rabszolgává, miközben génmódosított vetőmagok alkalmazására bátorítja őket. Kritikájával nincs egyedül a szerző, a brit Global Justice Now civil szervezet évek óta arra figyelmeztet, hogy Bill Gates nem önzetlenül cselekszik.

Egyrészt ugyanis mezőgazdasági nagyvállalatokat juttat fejlődő piacokhoz, miközben hosszú távon adósságcsapdába taszítják a helyi gazdákat.

Vandana Siva indiai aktivista is keményen támadta Gates helyi tevékenységét. Az amerikai milliárdos okostelefonokkal is támogatott gazdákat, mondván, ezek segítségével a munkájukhoz szükséges információhoz, például időjárás-előrejelzéshez juthattak. Siva szerint azonban az eszközök segítségével Gates kiárusította a helyi gazdák tudását és munkamódszereit, lényegében értékesíthető adatcsomagot csinált a farmerekből. „A termőföldek digitalizálása helyett az indiai gazdákból csinált digitális információt” – fogalmazott a digitális aktivista.

Nemrég foglalkozott Bill Gates földüzleteivel a népszerű brit youtuber, Russel Brand is. A több mint 1,4 millió alkalommal megtekintett videóban Brand is a széles körben ismert, tőkekritikus gondolattal érvelt, mely szerint a technológiai fejlődés önmagában nem okoz problémát, az viszont igen, ha az egyetlen érdekcsoport érdekeit szolgálja. Hiába került ugyanis ismét Bill Gates reflektorfénybe földvásárlásai miatt, a mezőgazdaság a többi szupergazdag körében is népszerű: az Amazont megálmodó Jeff Bezos és Elon Musk családja is egyre több földet vásárol.

(Borítókép: Bill Gates. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket

Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket

Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.

19 perce

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.

1 órája

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

8 órája

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

7 órája