A pilótafülkében is javít az esélyegyenlőségen a United Airlines
A United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig ötezer új pilótát képezne ki akadémiáján, akiknek legalább a fele nő vagy színes bőrű lenne – írja a helyi sajtó nyomán az MTI.
A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét. Ezért azt tervezzük, hogy a következő évtizedben betanított ötezer pilótánk ötven százaléka nő, illetve színes bőrű lesz
– áll a légitársaság közleményében. A United Airlines pénzügyi partnere, az amerikai JPMorgan Chase bank 1,2 millió dollárt ajánlott fel ösztöndíjakra.
Az egyetlen nagy amerikai légitársaság, amelynek saját repülési akadémiája van, közölte, megkezdik a kérelmek befogadását a képzési programra, melynek elvégzését követően mind az ötezer pilóta számára garantált lesz a munkalehetőség a vállalatnál, amennyiben teljesítették a követelményeket. A terveik szerint idén száz új hallgatót vesznek fel, és az akadémia első húszfős osztálya 2021 harmadik negyedévében kezdi meg tanulmányait.
Szeptemberben a Bloomberg hírügynökség számolt be arról, hogy egyre több amerikai vállalat vezeti be az úgynevezett „sokszínűségi kvótát”, amikor új munkatársakat vesznek fel. Példaként említették a Wells Fargo bankot, amely azt a célt tűzte ki, hogy a vállalat vezetésén belül 12 százalékra növelik az afroamerikaiak számát. A Delta Airlines légitársaság pedig elhatározta, hogy 2025-re tisztjeinek és igazgatóinak 14 százaléka afroamerikai származású lesz.
Egyes vélemények szerint az is előfordulhat, hogy döntése miatt a légitársaságnak perek sokaságával kell majd szembenéznie, amiért bőrszínük és nemük alapján megkülönböztetik jövőbeli alkalmazottjaikat.
Nagyon sok olyan szakma létezik, ahol indokolt a sokszínűség előtérbe helyezése, de a pilótáké nem az. Az utasok soha nem lépnek kapcsolatba és nem kommunikálnak a pilótával, ebben az esetben csak a készség számít
– írta Twitter-bejegyzésében Will Chamberlain, a Human Events nevű amerikai konzervatív hírportál ügyvédje.