A Nápolyba tartók Bariban, a Bariba tartók pedig Nápolyban kötöttek ki kis híján.
Ösztönöznék a használatát, egy kutatás szerint a Föld mégis rosszul járna vele.
A magyarok szerencsés helyzetben vannak.
A cég megegyezett az olasz gazdasági és pénzügyminisztériummal.
Többen pánikba estek és zokogtak a járaton, ahol eluralkodott a káosz.
74 százalékkal több utast szállított, mint egy évvel korábban.
2023.05.22. 05:56 Módosítva: 2023-05-22 21:23:06
Vettek 300 repülőgépet.
Csődvédelembe vonult India harmadik legnagyobb légitársasága.
Nyilvánosságra hozták a légitársaság terveit.
Az ítélet szerint a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Ilyenre még nem volt példa a nagyobb európai légitársaságoknál.
Az Alkotmánybíróság jogkör hiányára hivatkozik.
A beruházás 40 millió euróba kerül.
A felperesek „elképedve ugrottak fel a helyükről”.
Az utasokat Tenerifére repítették.
Víz alatti szállodákban 3D nyomtatott ételeket nassolva nyaralhatunk.
2020 után ismét elnyerte az év légitársasága címet.
A francia légi forgalmi irányítók sztrájkja keresztbe tett nekik.
Elküldte az ügyintézőket a francba.
Világszerte a kereskedelmi járatok pilótáinak mindössze öt százaléka nő.
Riportunkat 10 ezer méteres magasságból szállítjuk.
2023.02.19. 20:04 Módosítva: 2023-02-20 14:13:39
Beütött a krach.
Rekordmennyiségű Boeinget vásárol az Air India.
A pandémia előtti szinttől ugyanakkor elmaradt.
Tizennégy országba indítottak járatokat.
Sokan a poggyászukhoz sem jutottak hozzá.
Rekordszintre emelkedett a nyereség.
Michael O’Leary szerint a Lufthansa két-három éven belül veheti meg a WizzAirt.
A Wizz Air 23 új útvonalat alakít.
A légitársaság döntését azzal indokolta, hogy az érintett légikikötő áprilistól megemeli díjait.
Közel 250 millió embert érintett késés vagy járatkiesés.
Az egyik jószág gazdája 1000 dollár értékben kap kuponokat.
Húsz év után először a nők kezeslábast, de tunikát és hidzsábot is hordhatnak majd.
Fokozatosan tér vissza az utazási kedv.
2022. december 28., 11:08
Százával hiányoznak a gépek a flottákból.
2022. december 16., 11:05
Hasznos tanácsokkal szolgált a légitársaság.
2022. december 14., 15:49
Meg is indokolta a döntést a fapados légitársaság.
2022. december 12., 16:27
A légitársaságot is érintették a váratlan körülmények.
2022. november 29., 09:49
Oroszország miatt kezdődött a hatósággal zajló viszály.
2022. november 14., 10:45
A fedélzeten 62 személy tartózkodott.
Hétfő délutáni kis színes.
Mutatjuk a legjobb tíz iparági szereplőt.
Egy fontos ipari központba lehet majd eljutni vele novembertől.
Összesen 2500 új légiutas-kísérőt vettek fel 2022-ben.
Jobb munkakörülményeket, rövidebb műszakokat és hosszabb pihenőidőt szeretnének.
Besokalltak a pilóták.
Karbantartási munkálatokra készülnek.
Két napot biztosan várakozniuk kell, miközben szállást és ellátást sem biztosítanak számukra.
2022. szeptember 29., 16:38
A névmásjelvények is elérhetővé válnak.
2022. szeptember 29., 12:12
Havonta 130 teljesen üres járat indult.
2022. szeptember 28., 12:39
Egy férfi a légiutas-kísérőkre is rátámadt.
2022. szeptember 27., 06:35
Három éven át nettó nulla szén-dioxid-kibocsátással közlekedett.
2022. szeptember 24., 08:50
Több mint 14 millió vélemény alapján kapták meg a díjat.
2022. szeptember 21., 12:22
Semmi nem tiltja az uniós jog szerint, hogy a kormány által kivetett különadót a légitársaság beépítse a jegyáraiba.
2022. szeptember 16., 18:27
Nem sikerül megoldást találni a problémákra.
2022. szeptember 15., 21:47
A légi irányítók fizetésemelést követelnek.
2022. szeptember 15., 15:34
Több száz új úti cél válik elérhetővé az utasok számára.
2022. szeptember 15., 12:53
Már csak három maradt hátra.
2022. szeptember 13., 21:20
Nem vonul ki, de csökkenti, illetve szünetelteti magyarországi járatai számát a légitársaság. Ezt jelentette be Michael O'Leary Budapesten.
2022.09.13. 14:06 Módosítva: 2022-09-14 06:26:26
A légitársaság vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót.