Vencel
15 °C
23 °C

A NATO-ban folytatódhat a jogállamisági vita

063 1231260746
2021.04.09. 06:59
Újabb front nyílhat a magyar kormány és a nyugati szövetségesek közötti vitában, ezúttal a NATO-ban alakul az ideológiai szembenállás. A védelmi szövetségben ismét témává vált a demokratikus és jogállami kérdések ügye, amiben a magyar ellenzék és a Joe Biden által vezetett amerikai vezetés talált egymásra.

A demokratikus és jogállami normák tagállami teljesülését figyelő központ létrehozásán dolgozik a NATO Parlamenti Közgyűlése. Az úgynevezett „Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ” a védelmi szövetség szervezetrendszerébe tagozódik majd be, a koncepció kidolgozását egy képviselőkből és szakértőkből álló munkacsoport kezdte el. Erről a parlamenti közgyűlés alelnöke, Mesterházy Attila adott hírt közleményében.

A NATO-t az különbözteti meg bármely más védelmi szövetségtől, hogy annak létrehozását a demokratikus értékekre, a jogállami normákra, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartásának követelményére is alapozták. Az elmúlt években egyre világossá vált, hogy a demokratikus működési modellt belülről az illiberalizmus hívei, kívülről pedig az autokratikus állammodellt működtetők (Kína és Oroszország) egyaránt támadjak

– fogalmaz a közlemény. Mesterházy hozzáteszi, „sokuk meggyőződése”, hogy a demokratikus működési modell megvédésében a NATO-nak nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek szintjén is lépnie kell. Bár a magyar kormányt nem nevezi meg, az áthallásos szöveget olvasva aligha kételkedhetünk, hogy a NATO új szervezeti egységének belpolitikai vetülete is lesz.

Mesterházy ráadásul a projekt jelentéstevőjeként vélhetően befolyást szerez az új központ létrehozása és tevékenysége felett. A magyar kormánynak azonban nagyobb fejfájást okozhat, hogy a Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ komoly amerikai hátszelet élvez. Megálmodója ugyanis Gerard E. Connolly demokrata kongresszusi képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnöke. Connolly 2019-ben, az észak-atlanti szövetség fennállásának hetvenéves évfordulóján készített jelentést a demokratikus értékek, a liberális demokráciák védelmének szükségességéről. Egy évvel később az amerikai politikust a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnökévé nevezték ki, nagyjából egy időben Joe Biden demokrata elnök megválasztásával.

Márpedig Connolly elképzelése egybeesik az Egyesült Államok elnökének céljaival, Biden ugyanis szintén a nyugati szövetségi rend, így a NATO-n belüli egység megteremtését tűzte ki célul. A demokrata elnök választási kampányában is kitért arra, hogy az észak-atlanti szerződésben részt vevő tagállamokat a demokratikus értékek iránti elköteleződésre ösztönözné, majd a 2021 februárjában a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián megerősítette ezt a szándékát. 

(Borítókép: Joe Biden  2021. február 19-én Washingtonban . Fotó: POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP)