Rabbinak álcázta magát a keresztény hittérítő
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
A szóban forgó férfi még a családjával is ultraortodoxok között élt, és a judaizmus eme ágának megfelelő viseletben járt, de a Beyneynu meg van győződve arról, hogy valójában egy New Jersey-i keresztény hittérítő – írja a Guardian.
A szervezet legalább hét éve tartja megfigyelés alatt a meg nem nevezett férfit. Először 2014-ben léptek fel vele szemben, aminek következtében rögtön felszívódott. Egészen addig, amíg egy másik ultraortodox közösségben meg nem jelent a családjával, és folytatta „ármánykodását". Az sem mellékes, hogy a helyi média beszámolója szerint a család hamis dokumentumokkal érkezett Izraelbe, és nyoma sincs annak, hogy zsidó felmenőik lennének.
Az ortodoxok gyanúját egyebek közt az keltette fel, hogy a rabbi felesége, bár a judaizmust népszerűsítette a közösségi médiában, „keresztény tartalmakkal" tűzdelte meg mondanivalóját. A másik eset, amitől felhúzták az ortodoxok a szemöldöküket, hogy az – álcázott – rabbi 13 éves kislánya Jézust emlegette az iskolában, mondván, hogy Krisztus „mindenkit elfogad, még ha nincs is igazuk".
A gyanút erősíti, hogy a rabbi a helyi Channel 13-nak azt mondta, a vád hazugság, ő zsidónak született. Jóllehet, hozzátette, hét-nyolc évig hittérítőként tevékenykedett, de azóta „megvezekelt bűneiért". Az nem derült ki mondandójából, hol és mikor térített.
A leleplezésről elsőként író Behadrei Haredrim ultraortodox hírportál annak a közösségnek, ahol a keresztény hittérítő rabbi lebukott, több tagját is meginterjúvolta: egybehangzóan azt mondták, sokkos állapotba kerültek. Egyebek mellett már csak azért is, mert miután a rabbi felesége tavaly elhunyt, a közösségben gyűjtést szerveztek a családnak. A hír kirobbanása után azonban el is zárták a pénzcsapot.
Amellett, hogy – ha a Beyneynu állítása tényálló – példa nélküli beszivárgás történt, sok izraeli a hittérítésre úgy tekint, mint ami fenyegeti a zsidóság viszonylag kicsi globális népességét, valamint a többségi státuszukat a zsidó államon belül.