Ármin, Pálma
9 °C
28 °C

Így lett az egyik legrosszabb találmányból világhírű divatcikk

GettyImages-459767859
2021.05.04. 17:36
Beigazolódtak az előrejelzések: a divatformáló, ronda, de kényelmes Crocs papucsok forgalma szárnyal a járvány idején. A gyártó bevételei csaknem kétharmadával növekedtek az első negyedévben.

Az Euromonitor jelentése szerint tavaly, 2020-ban globálisan 21 százalékkal csökkent a tűsarkú cipők iránti kereslet, a papucsoké viszont 242 százalékkal nőtt. Ez nem is csoda, hiszen a járvány világszerte elhozta a hónapokig tartó otthoni bezártságot, és ezzel együtt a kényelmes öltözködés forradalmát is.

A divatipar reakciójára nem kellett sokáig várni, hatalmas üzlet most a kényelembe fektetni.

A megváltozott fogyasztói igények egyik nagy nyertese a 247 éves német Birkenstock, a másik a Crocs, amelynek bevétele tavaly elérte az 1,16 milliárd eurót, holott papucsa 2010-ben még a huszonkettedik helyen szerepelt a Time magazin legrosszabb ötven találmányt felsorakoztató éves listáján.

Drágulnak részvényei

Ez utóbbi lábbelit egykor a fashion faux-pas kategóriájába sorolták, amit a legérthetőbben talán úgy fordíthatnánk: „bűn” a viselete. Ide tartozik például szandál és a zokni kombinációja.

A vásárlók mégis olyannyira imádják a terméket, hogy a cég bevétele 2021 első negyedévében 64 százalékkal növekedett, és elérte a 383 millió eurót.

A forgalmon pedig csak lendíteni fog az Oscar-gála, amelyen a rendezvény zenei igazgatója, Questlove egy aranyszínű gumiklumpában parádézott.

„Az árucikk iránti kereslet minden várakozásunkat felülmúlja” – mondta Andrew Rees. A vezérigazgató abban bízik, hogy az idei éves bevétel 40-50 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál.

A kereslet világszerte növekszik, Ázsiában például 26 százalékkal. Következésképpen a cég profit-előrejelzése is a vártnál biztatóbb.

A bevételi adatok közzététele után a cég részvényeinek értéke 17 százalékkal emelkedett a Wall Streeten, és immár 99 dollárba kerülnek, miközben tavaly áprilisban alig 20 dolláros áron kereskedtek velük.

A termék a nevét a krokodilról kapta, miután oldalról nézve kicsit emlékeztet a hüllőre.

Megjelenésekor a vitorlázóknak és a sportolóknak szánták, mert pehelykönnyű és ellenáll az „illatoknak”.

Később azonban divatsikolyként kapták fel, elsősorban Hollywoodban. A cég mégis a tönk szélére került 2009-ben, amikor 185 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A csávából úgy mászott ki, hogy felkapott divattervezőkkel, például Christopher Kane-nel és Balenciagával kezdett együttműködni.

Ez utóbbival már az egyébként szinte „fillérekbe” kerülő papucs kimondottan ízléstelen magasított változatát is elkészítették potom 850 dollárért.

A papucsokban mind a mai napig sokan kertészkednek. A könnyű lábbelit előszeretettel viseli az egészségügyi személyzet mellett Justin Bieber is, aki természetesnek tartotta, hogy a nevét adja a dizájnhoz.

„Miután folyton ebben járok, magától értetődő, hogy megterveztem saját darabjaimat” – mondta az énekes.

Ezek mind egy szálig elkeltek.

(Borítókép: A cég papucsai New Yorkban 2013. december 30-án. Fotó: Jin Lee / Bloomberg / Getty Images)