Összecsapásokkal zárult Jeruzsálemben a ramadán utolsó pénteki imaestje
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccs Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Legalább 163 palesztin és hat izraeli rendőr sérült meg az iszlám böjti hónap, a ramadán utolsó, az Al-Aksza mecsetben tartott péntek esti imája után Jeruzsálemben. Az erőszak azután robbant ki, hogy az istentisztelet után a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra negyed palesztin kitelepítések ellen tiltakozó több ezer hívő tüntetésének feloszlatására megérkezett az izraeli rohamrendőrség.
A tiltakozók megdobálták a rendfenntartókat, amire gumilövedékkel, könnygázzal és villanógránátokkal válaszoltak.
Az indulatok az utóbbi hetekben folyamatosan gerjedtek, részben a ramadán hagyományos esti gyülekező helyeinek lezárása, illetve – az MTI jelentése szerint – az említett kilakoltatások miatt.
Sejk Dzsarrában ugyanis a zsidó telepesek az utóbbi években felvásároltak számos épületet, valamint jogi úton megkérdőjelezték számos palesztin család tulajdonjogát évtizedek óta lakott otthonaikhoz, és régebbi zsidó tulajdonosokra hivatkozva elkezdték kiköltöztetésüket.
Az utóbbi napokban rendszeresen zajlottak demonstrációk ebben a lakónegyedben, ugyanis jövő hétfőre várható a legfelsőbb bíróság döntése az évek óta húzódó, vonatkozó jogi csetepatéban.
Előzőleg mintegy 70 ezren vettek részt a napkeltétől napnyugtáig tartó böjtöt jelentő ünnepi hónap utolsó péntek déli imáján az Al-Aksza mecsetnél. A szertartás végeztével a résztvevők magasba emelték a muzulmán mozgalmak zöld zászlóit, és a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezetet dicsőítő szlogeneket kiabáltak, de utána békésen szétoszlottak.
Várhatóan a következő napokban sem enyhül a feszültség Jeruzsálemben, ugyanis vasárnap lesz a ramadán hónap legszentebb napja, amelyen intenzív éjszakai imádkozásokat tartanak az Al-Aksza mecsetnél, miközben éppen erre az estére esik majd az izraeli Jeruzsálem nap is, amelyen a város keleti felének Jordániától 1967-ben történt elfoglalását ünneplik elsősorban jeruzsálemi, óvárosi felvonulásokkal a vallásos izraeli nacionalisták.
Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává – emlékeztet a távirati iroda.