A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMTovább garázdálkodnak az unokázó csalók Felvidéken
Mint arról már korábban beszámoltunk, a szlovákiai magyarság körében is terjed az unokázós csalás néven ismert bűncselekmény-típus: az idős emberek megtévesztése azzal, hogy szerettük, jellemzően unokájuk vagy gyermekük bajba került, és csak abban az esetben oldódnak meg a problémái, ha a kért összeget azonnal kifizetik – írja az Új Szó.
A lap szerint újabb áldozatai vannak a csalóknak Dunaszerdahelyen. Az elkövetők először egy 81 éves nőt hívtak fel azzal az ürüggyel, hogy megverték az unokáját, ezután 20 ezer eurót követeltek. Az idős nőtől végül nyolcezer eurót (csaknem hárommillió forintot) csaltak ki, amit becsomagolva egy taxisnak adott át.
Hasonló eset történt egy 71 éves idős asszonnyal is. Neki azt hazudták, hogy unokája kábítószerekkel üzletel, és ha nem fizet 30 ezer eurót, akkor levágják az unoka ujját.
A feljelentések után a dunaszerdahelyi és a nagyszombati hatóságok házkutatást tartottak Vágsellyén egy családi háznál, és több bizonyítékot is lefoglaltak. Az elkövetőket is azonosították, és csalás bűntette miatt vádat emeltek ellenük.
A rendőrök szerint előfordulhat, hogy több ilyen feljelentés érkezik majd a dunaszerdahelyi járásból, mivel az áldozatok gyakran nem mernek azonnal segítséget kérni.