Az ukrán külügyminiszter nem számít rá, hogy a NATO hadba szállna Oroszország ellen
Nem számítunk rá, hogy a közeljövőben külföldi csapatok érkeznek a megsegítésünkre. Ugyanakkor partnereinktől elvárjuk, hogy Ukrajnának biztosítsák azt a támogatást, amelyet felajánlhatnak, megsegítve ezzel hazánkat ebben a konfliktusban − jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Deutsche Wellének (DW) adott interjújában.
A Kárpáti Igaz Szó azt írja, hogy a külügyminiszter újságírói kérdésre azt mondta: abszolút nem számít rá, hogy a NATO háborút indít az Orosz Föderáció ellen, ugyanakkor számít a segítségükre.
Ukrajna még nem tagja a NATO-nak, ugyanakkor szeretném egyértelművé tenni, ez a mi földünk, és mi megteszünk mindent, hogy megvédjük, ebben viszont segítségünkre lehetnek a partnereink, és ez így is lesz
− mondta Dmitro Kuleba, aki szerint az orosz csapatok kivonása nem a megfelelő ütemben zajlik. Szerinte nem beszélhetünk orosz csapatkivonásokról. Mint mondta:
A fenyegetés nem múlt el. Ébernek kell maradnunk.