Csökkent az eurózóna gazdasága
Az eurózóna gazdasága 0,6 százalékkal esett vissza az első negyedévben, a tagállamok közül egyedül csak Franciaország tudott növekedni tette közzé az Eurostat – írja a Reuters. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint ez 1,8 százalékos visszaesést jelent a tavalyi időszak azonos időszakához képest.
Míg Németország, Olaszország, Spanyolország gazdasága csökkent, addig Franciaország 0,4 százalékos növekedést produkált. A statisztikai hivatal arról is beszámolt, hogy a foglalkoztatottság 0,3 százalékkal csökkent az első három hónapban, ez éves viszonylatban 2,1 százalékos visszaesést jelentene. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mintegy harmadával csökkent a Nagy Britanniából történő behozatal, az egységes piacról való távozás következtében.
Az export, és import leginkább az év első hónapjában esett vissza, márciusban pedig stagnált. A külkereskedelmi többlet márciusban 13 milliárd euróra rúgott szemben a februári 23,1 milliárdhoz, mivel az export 0,3-al csökkent, az import pedig 5,6 százalékkal nőtt az első negyedévben.