Iván
21 °C
39 °C

Joe Biden: Veszélyben a demokrácia

2021.05.31. 21:35 Módosítva: 2021.05.31. 21:37

Joe Biden amerikai elnök hétfőn, az emlékezet napján (Memorial Day) megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét, valamint beszédet mondott az arlingtoni nemzeti sírkertben.

Az emlékezet napján a háborúkban meghalt, eltűnt vagy fogságba esett amerikai katonákról emlékeznek meg az Egyesült Államokban.

Fáj az emlékezés, de sokszor segíthet a gyógyulásban

– fogalmazott az elnök, majd az elesett hősökről azt mondta: „Azért lehetünk ma szabadok, mert ők bátrak voltak. Akik előtt ma tisztelgünk, az életüket adták ezért az országért, de a szívünkben örökké élnek.” 

Az elnök a beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a demokrácia veszélybe került az utóbbi időben. 

A demokrácia veszélyben van idehaza és világszerte egyaránt

– fogalmazott. 

Hangsúlyozta, hogy a demokrácia többek között az empátiára épül, vagyis arra, hogy „egymásra ne ellenségként, hanem szomszédként tekintsünk, még akkor is, ha nem értünk egyet”. 

Hozzátette: világszerte egyre több helyen a demokrácia helyett az autokrácia uralkodik, és ezekben az országokban korlátozzák a szabadságot. 

Az amerikai hősök nemzedékről nemzedékre azért jelentkeznek, hogy részt vegyenek a harcban, mert megértik az igazságot, amely minden amerikai szívben él: hogy a szabadság, a lehetőségek és az igazságosság sokkal nagyobb valószínűséggel valósul meg egy demokráciában, mint egy autokráciában

– fogalmazott az elnök.

Az emlékezet napját minden évben május utolsó hétfőjén tartják. Hagyománya 1868-ig, az amerikai polgárháború utáni időszakig nyúlik vissza, igaz, akkor még a díszítés napjának nevezték. Az unionisták (az északi államok szövetségének tagjai) alapították meg, hogy ezen a napon az amerikaiak a polgárháború valamennyi unionista áldozatának sírját feldíszítsék virágokkal. Az északiak és a déliek évtizedekig külön-külön emlékeztek halott katonáikra, de aztán a 20. század elejére az emlékezés már közös lett, s 1906-ban megtartották az első emlékezet napját.