Most a legtrendibb régi kommunista relikviák között fotózkodni Kínában
Július elsején ünneplik a Kínai Kommunista Párt alapításának 100. évfordulóját. Az ünnephez közeledve megnőtt a kíváncsiság a régi világ újra megismerése iránt, egyben az alkalom felkeltette az érdeklődést a „vörös turizmus” iránt, ami arra ösztönözte az embereket, hogy felkeressék a kommunista forradalmi emlékhelyeket és relikviákat.
A látogatottabbak a kommunista alapítók életével kapcsolatos helyszínek, mint például a déli Csianghszi tartományban fekvő Csingkangsan, ahol 1927-ben Mao Ce-tung létrehozta a kínai forradalom vidéki bázisát, és gyakorlatilag ezt tartják a kommunista forradalom bölcsőjének. Az ünnephez híven a vörös turisták közül sokan viselnek katonai sapkát, amelyen a kommunista párt sarló és kalapácsos jelvénye látható, mások pedig felöltik a Vörös Hadsereg korabeli egyenruháját.
Nagyobb csoportokban, hazafias dalokat énekelve bejárják a nevezetességeket és környéküket, fotókat készítenek, amelyeket eltesznek emlékbe, ünnepelnek, és megemlékeznek az elmúlt 100 évről.
A Vörös szuveníreket áruló boltok, a forradalmi múzeumok és a forradalom témájú éttermek látogatottsága jelentősen megnőtt, ahogy egy termetesebb Mao Ce-tung-szobor ára meghaladhatja a 16 millió forintot is.
Az évfordulóra való felkészülés alatt a párt kampányt indított a „történelmi nihilizmus” ellen, ami a párt múltjával kapcsolatos esetleges sötét foltok tisztázását jelenti. A tisztviselők még forródrótot is nyitottak, hogy beszámolhassanak az érdeklődőknek a pártot és annak történetét érintő kritikákról – online.
(Borítókép: Getty Images Hungary)