Lehel
17 °C
27 °C

Pusztító tűz fenyegeti a nagyvárost, menekítik az embereket

2021.07.03. 19:53

Nemzetközi segítséget kért Ciprus annak a tűznek a megfékezéséhez, amely szombat délután 2 óra körül ütötte fel a fejét a déli nagyváros, Limassol közelében fekvő település, Arakapasz mellett – derül ki a Cyprus Mail cikkéből.  

Hatósági közlések szerint a már hatalmas területet elborító, erős szél szította lángokat a helyszínre vezényelt tűzoltókon kívül a levegőből is oltják négy repülőgéppel és hat helikopterrel, több, a nagyváros körüli településről – Eptagonia, Melini, Szikopetra, Ora, Farmakasz – evakuálják az embereket. Arakapaszban több ház is a lángok martaléka lett, a helyiek az evakuálás előtt a templomban kerestek menedékek a tűz elől. 

Az erdészeti hivatal vezetője, Haralambosz Alekszandru azt mondta, úgy tűnik, Ciprusnak ez nem fog egyedül menni, a tűzoltói nem bírnak egyedül a lángokkal. Andreasz Kettisz tűzoltósági szóvivő pedig jelezte, Ciprus kormányzati kérésre nemzetközi segítséget kért és kapott, Görögország két repülőgépet küldött, és ígért kettőt a sziget északi felén fekvő Észak-ciprusi Török Köztársaság is.

A helyzetet nehezíti, hogy  a repülőgépeknek és a helikoptereknek le kell szállniuk, a tüzet éjszaka nem lehet a sötétség leple alatt a levegőből oltani.

És nehezíti az is – mesélte Vaszosz Vasziliu körzeti elöljáró –, hogy Arakapasz lakói közül néhányan egyszerűen nem hajlandóak elmenni, annyira ragaszkodnak az otthonukhoz, hogy a lángok ölelésében mentenék, amit lehet.