Forrong Tunézia: az elnök magához ragadta a hatalmat
Kais Saied elnök vasárnap közölte, hogy egy új miniszterelnök segítségével átveszi a végrehajtó hatalmat, miután több tunéziai városban erőszakos tüntetések törtek ki a Covid–19 járvány és a gazdaság kormányzati kezelése miatt.
A tunéziai parlament elnöke azzal vádolta meg az elnököt, hogy puccsot indított a forradalom és az alkotmány ellen, amit a forradalom elleni államcsínyként értékelt.
Úgy véljük, hogy az intézmények még mindig állnak, és az Ennahda Mozgalom támogatói és a tunéziai nép meg fogja védeni a forradalmat
– mondta Ghannouchi a Reuters hírügynökségnek.
Az elnök, Kais Saied már több mint egy éve politikai vitákba keveredett Hichem Mechichi miniszterelnökkel, miközben az ország gazdasági válsággal küzd, és a koronavírus elleni intézkedések is akadoznak.
Tunéziát súlyosan érinti a koronavírus-világjárvány, a 12 milliós országban több mint 18 ezer ember halt meg a betegségben.
Ilyen körülmények között mégis több ezren dacoltak a vírusszigorításokkal és a hőséggel, hogy vasárnap a fővárosban, Tuniszban tüntetést tartsanak.
Több demonstrálót letartóztattak, egy újságíró megsérült, amikor a tömeg köveket dobált, a rendőrség pedig könnygázt vetett be.
Kais Saied elnök nyilatkozatban jelentette ki, hogy intézkedései összhangban vannak az alkotmánnyal, és a 80. cikkelyre hivatkozva felfüggesztette a parlamenti képviselők mentelmi jogát.
Annak ellenére, hogy egy évtized telt el a diktátor, Zín el-Ábidín ben Ali megdöntése óta, Tunéziában továbbra is rendszeresek a politikai zavargások, amelyek megakasztották az omladozó közszolgáltatások újjáélesztésére irányuló erőfeszítéseket.
(Borítókép: A tunéziai hadsereg katonái a parlament épületének bejáratánál, miután Kais Saied tunéziai elnök felfüggesztette a parlamentet. Fotó: Khaled Nasraoui / dpa / Getty Images)