Adalbert
13 °C
21 °C

Több mint száz politikus, aktivista és újságíró beszélgetését hallgatták le a titkosszolgálatok

2021.08.04. 19:51

Politikusok, újságírók, aktivisták, sőt a fővárosi ügyészség telefonbeszélgetéseit is lehallgatták a bolgár titkosszolgálatok.

Ezt az Állj fel Bulgária! Jövünk! elnevezésű korrupcióellenes ellenzéki párt parlamenti képviselője közölte szerdán a tüntetések résztvevői elleni erőszak és a lehallgatások ügyében vizsgálódó ad hoc parlamenti bizottság szófiai ülésén.

Ez a történelem legszélesebb körű lehallgatása a bolgár polgárok körében

– jelentette ki Nikola Hadzsigenov.

Jelenleg három névsor áll rendelkezésre, ezekben 132 bolgár állampolgár szerepel, akiket lehallgattak, és akiknek a nevét már ismerni lehet. Leginkább ellenzéki és civil szervezetek aktivistái vannak közöttük, viszont az utóbbi három évben kormányon lévő Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) egyetlen politikusa sem szerepel a listán.

A lehallgatások 2020. júliusától 2021 májusáig folytak – közölte az ellenzéki pártszövetség képviselője. Hadzsigenov hozzátette, hogy az ügyészség akadályozza a parlamenti bizottság munkáját, mert nem bocsátja rendelkezésükre a kért iratokat.