Lángoló európai turistaparadicsomok
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
A görög főváros szélén lévő Parnesz-hegyen több mint 500 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, munkájukat kilenc helikopter, öt repülőgép, valamint a rendőrség és a hadsereg is segíti. A tűzoltóság közleményben reményét fejezte ki, hogy a lángokat néhány órán belül sikerül megfékezni. Helyszíni beszámolók szerint Athén fölött sűrű füst terjeng. A lángok megrongálták a várost körülvevő metropoliszövezet elektromos hálózatának egy részét, a helyreállítási munkák jelenleg is folynak.
A környéken még mindig 40 Celsius-fok fölött van a hőmérséklet, jóllehet Níkosz Hardaliasz polgári védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a helyzet – a széljárásnak és a nedvességnek köszönhetően – szerdára javult. Hozzátette, hogy országszerte csaknem 80 tűzvészt jelentettek, ám nagy részüket már sikerült megfékezni. Lángok csaptak fel korábban Rodosz szigetén és a török határ közelében is, valamint az Athéntól 20 kilométerre északra található Varimpompi településen, ahonnan átterjedtek a környékbeli kisebb városokra.
Több autó és ház vált a lángok martalékává, és több mint 300 embert evakuáltak otthonából. A helyszínen járt Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök is, aki azt mondta, hogy a tűzvészek eddig szerencsére nem követeltek halálos áldozatot. Hozzátette azonban, hogy az ország az elmúlt évtizedek legnagyobb hőségével néz szembe, néhány helyen a hőmérséklet a 43 Celsius-fokot is meghaladja.
Törökország déli részén, a tengerpart mentén pusztítanak az erdőtüzek
A kedvelt üdülőrészek – Antalya és Mugla – környékén veszélyes a helyzet, de keményen küzdöttek Manavgat, Marmaris és Milas térségében is. Ezeken a helyeken volt, hogy autón, de még motorcsónakon is menekültek a bepánikolt turisták. A tüzeket az Afrika felől érkező forró levegő, a hihetetlen hőség és az erős szelek táplálják. Szerencsére az egy hete kitört erdőtüzek zömét mostanra sikerült eloltani. Nyolc ember vesztette életét, mintegy 30 embert kezelnek kórházban, ezrek hagyták el lakóhelyüket, és háziállatok százai pusztultak el.
Ez az elmúlt tíz év legsúlyosabb természeti katasztrófája Törökországban, mert eddig már 95 ezer hektár erdő és legelő égett le. Tűzoltó repülők érkeztek Spanyolországból és Horvátországból, hogy segítsék a mentést. Speciális, a tűzoltásban jártas egységek érkeztek a török lánglovagok segítségére Iránból, Azerbajdzsánból, Oroszországból és Ukrajnából.
Összesen egyébként ezer tűzoltó küzdött a lángokkal, bevetettek 13 repülőt, 45 helikoptert és drónokat is.
800 helyen volt tűz Dél-Olaszországban
Az olasz tűzoltók összesítése szerint a hétvégén mintegy 800 helyen csaptak fel a lángok, elsősorban az ország déli részén. Szicíliában kétnapi hiábavaló küzdelem után 200 embert kellett evakuálni, mert a lángok elérték Cataniát, ahol átmenetileg a repülőteret is le kellett zárni.
De Pescarában sem volt jobb a helyzet, ott 800 embert kellett kimenteni.
Madridtól nem messze is felcsaptak a lángok
Erdőtűz volt a spanyol fővárostól keletre, mintegy 70 kilométerre a San Juan-víztározónál, ami nagyon kedvelt hely a madridiak körében. A lángokat később sikerült megfékezni.
(Borítókép: Erdőtűz Törökországban 2021. augusztus 3-án. Fotó: Emre Tazegul / MTI)