Szabina
2 °C
15 °C

Nemzeti tananyag lett a kínai elnök gondolataiból

2021.08.25. 19:30 Módosítva: 2021.08.25. 19:30

A kínai iskolákban a hivatalos nemzeti tananyag részévé vált a „Hszi Csin-ping-i gondolat” – írja a BBC. A kínai oktatási minisztérium szerint az elnök gondolatai segíthetnek majd abban, hogy „a tinédzserekben gyökeret verjenek a Marxista nézetek ”. 

Az elnök ideológiáját az általános iskoláktól az egyetemekig bezárólag beépítik a tananyagba.

A minisztérium közleménye szerint az a céljuk, hogy „a szocializmus építőit és örököseit széleskörű morális, intellektuális, fizikai és esztétikai alapokkal lássák el”. A kínai Global Times azt írta: 

az elnöki gondolataival az általános iskolákban a haza, a kommunista párt, valamint a szocializmus szeretetére szeretnék nevelni a gyermeket.

A középiskolákban már a kritikai gondolkodást, a politikai véleményformálást is fejlesztenék ezáltal, a felsőoktatásban pedig a politikaelméleti szempontokon lesz a hangsúly – közölte. 

A Hszi Csin-ping-i gondolat 14 pontban fogalmazza meg a kommunista ideálokat, amelyekben az elnök – többek közt – leszögezte, hogy „mély, teljes reformra” és állandó fejlődésre van szükség, az embernek „harmonikusan együtt kell élnie a természettel”, a kommunista pártnak pedig teljes irányítást kell gyakorolnia a kínai hadsereg felett. 

Korábban, 2018-ban már a kínai alkotmány részévé tették Hszi Csin-ping-i gondolatot. Az, hogy a tananyagba is bekerül, azt jelzi, hogy az elnök továbbra is kemény kézzel vezeti a Kínai Kommunista Pártot és az országot. 

A kommunista Kína vezetői már korábban is megalkották és terjesztették a saját ideológiájukat, de eddig egyedül Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság első elnökének gondolatai váltak a hivatalos tananyag részévé.