Ezrével hagyták hátra afgán szövetségeseiket a nyugati erők

K  AP20210826032
2021.08.31. 09:29 Módosítva: 2021.08.31. 12:38
Augusztus 31-én, kedden bezárul a kabuli repülőtéren létesített légihíd, a NATO-szövetségesek evakuációs művelete ezzel a végéhez ért. Arról egyelőre nincs pontos adat, hány nyugatiakkal együttműködő afgánt hagynak így hátra, de sajtóbeszámolók alapján több ezren tarthatnak a tálib megtorlástól.

Hétfő éjjel elhagyta Afganisztánt az Egyesült Államok utolsó teherszállító gépe is, ezzel hivatalosan is véget ért a húsz évig tartó, kudarccal végződő háború. Még az utolsó napokban is menekültek tízezrei vándoroltak Afganisztán különböző régióiból a fővárosba, annak reményében, hogy a kabuli repülőtéren keresztül valamelyik nyugati országban kapnak menedéket. Pedig helyszíni tudósítások arra figyelmeztettek: már azok sem feltétlenül reménykedhetnek segítségben, akik egyébként rendelkeznek a kiutazáshoz szükséges dokumentumokkal.

Pedig vélhetően ezrek vannak még Afganisztánban, akik az elmúlt húsz évben együttműködtek a nyugati csapatokkal, ezáltal okkal félnek attól, hogy az amnesztia ellenére a tálibok megbüntetik őket.

Miközben a repülőtér körül kialakult sátortáborban tömegek várakoztak, a nyugati országok többsége elhagyta a tálibok kezére került országot. A fundamentalistákkal kötött megállapodás értelmében augusztus 31-ig, vagyis keddig volt lehetőség az evakuációs művelet lezárására, azt követően a talibán veszi át az ellenőrzést a kabuli repülőtér felett.

Kapcsolódó
Ultimátumot adtak a tálibok, augusztus végéig el kell hagyniuk Afganisztánt a szövetségeseknek

Ultimátumot adtak a tálibok, augusztus végéig el kell hagyniuk Afganisztánt a szövetségeseknek

Komoly következményekkel néznek szembe, ha ez nem történik meg, és kormányt is csak utána hirdetnek.

Az Egyesült Államok már korábban bejelentette, hogy az utolsó percig fenntartja a légihidat. Augusztus 14-e és 30-a között 114.400 főt hoztak ki Afganisztánból, ebbe azonban az amerikai állampolgárok népes tábora is beleszámítandó. Pénteken a Pentagon közölte: az evakuációs művelet utolsó fázisába lépett, ezáltal magasabb számban kerülnek fel a szállítógépekre amerikai katonák és a különböző elszállítandó eszközök.

Ebből pedig következik, hogy a hétvégén már csak korlátozott létszámban fértek fel civilek a 45 percenként induló repülőgépekre.

Pedig a hétvégén még 350 amerikai állampolgár is kimentésre várt, arról pedig egyelőre nincs konkrét információ, hogy mennyi, vízummal rendelkező afgán állampolgárt nem sikerült kihozni a káoszba süllyedő országból.

Az azonban már most látszik, hogy mindenki nem fért fel a gépekre. Az Egyesült Királyság szombaton fejezte be a műveletet, London tizenötezer embert evakuált. A kormány szerint azonban nagyjából 1100 afgán állampolgárt nem sikerült kimenekíteni, az ellenzék pedig úgy véli, ennek többszörösét hagyhatták hátra. Hasonló a tapasztalat az evakuációs műveletet csütörtökön lezáró Németország esetében is. Berlin összesen 5347 embert, közöttük 4100 afgán állampolgárt mentett ki. A BBC helyszíni tudósítója egy utolsók között kivont német katonatiszttel készített rövid interjút, a férfi pedig elmondta:

legalább kétezer olyan embert hagytak hátra, akik korábban segítették csapataik munkáját.

Vasárnap összesen 98 ország írta alá azt a közleményt, amelyben állítják: megállapodtak a tálibokkal abban, hogy augusztus 31-e után is kivonhatják az országból szövetségeseiket. A dokumentum szerint továbbra is kiállíthatnak vízumot afgán állampolgároknak, illetve az „indulási pontokon” a talibán biztosítani fogja az ország békés elhagyását. Korábban a fundamentalisták általános amnesztiát hirdettek, ennek értelmében a kollaboránsokat nem büntetnék meg.

Kapcsolódó
Elhagyhatják Afganisztánt a külföldiek

Elhagyhatják Afganisztánt a külföldiek

Ígéretet tettek a tálibok.

Az azonban már a szövegből kiderül, hogy megállapodásról csak jóindulattal lehet beszélni. Az aláíró országok ugyanis tálib vezetők közleményeiből következtetnek arra, hogy a hatalomátvételt követően is engedélyezik a kiutazást, erre utalnak az amerikai különmegbízott, Zalmay Khalilzad tweetjei is.

Várjuk meg, míg az idegen erők kivonulnak országból. Ezt követően honfitársaink – függetlenül attól, hogy együttműködtek-e korábban az amerikai vagy más csapatokkal – elhagyhatják az országot. Valamennyi repülőtér, így a kabuli is rendelkezésükre áll majd

– fogalmaz az amerikai diplomata által lehivatkozott, afgán népnek szánt tálib közlemény. A szöveg arra is kitér, hogy már zajlanak a tárgyalások az amerikai csaptokkal a kabuli repülőtér visszavételéről, ahogyan megjegyzik azt is: bár nem ellenzik a külföldre utazást, azt „afgánhoz, muszlimhoz méltóan” teszik lehetővé. A tálibok egyébként nem következetesek a kiutazást illetően. Egy hete még azt hangoztatták, hogy augusztus 31-e után a repülőteret és a határokat is lezárják.

Ha lesz is lehetőség az ország elhagyására, azt vélhetően civil járatokon vagy a szárazföldi határokon keresztül tehetik majd meg a menekülő afgánok. Ehhez azonban meg kell várni a tálib állam felállását, amit várhatóan a szélsőségesek, például az Iszlám Állam helyi szervezetének támadásai is lassítanak majd.

Kapcsolódó
Íme a terrorszervezet, amitől még a tálibok is félnek

Íme a terrorszervezet, amitől még a tálibok is félnek

A káosz farvizén erősödik Afganisztánban az Iszlám Állam kegyetlen szervezete.

Nemzetközi előrejelzések szerint az országban rekedt afgánoknak nehéz időszakra kell felkészülniük.

Az ENSZ már a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy éhínség fenyegeti Afganisztánt, miután a szervezethez nem érkezett meg a helyzet kezeléséhez szükséges, 200 millió dolláros támogatás. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete friss közleménye pedig hozzáteszi: az egyre súlyosabb szárazság már több mint 7 millió, mezőgazdaságból élő ember megélhetését veszélyezteti, miközben az országban jelenleg 14 millió ember, a lakosság mintegy harmada tartósan éhezik.

(Borítókép: A kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőteret biztosító két amerikai ejtőernyős katona, mögöttük felszáll egy C–17 Globemaster III amerikai katonai teherszállító repülőgép 2021. augusztus 25-én. Fotó: MTI / AP / Amerikai védelmi minisztérium)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Szerintük jobban be kéne vonni Európát a tárgyalásokba.

3 perce

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

43 perce

  • Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.

19 perce

  • Címlapon
Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját

Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját

Bulmár végül a Tandori család tagja lett.

18 perce

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48