Kína háborút indított a celebek ellen, a nőies férfiakat betiltják

2021.09.02. 17:20

A kínai kormány megtiltotta, hogy nőies külsejű férfiak szerepeljenek a televíziók és rádiók műsoraiban – írja az MTI. A kormányzat hadjáratot indított a celebek és az „egészségtelen, ízléstelen” médiatartalmak ellen is. 

Az állami médiahatóság csütörtökön közzétett utasításában azt írták, hogy a tévécsatornák a jövőben nem mutathatnak be olyan férfiakat, akiknek

nőies a stílusuk vagy egyéb módon a megszokottól eltérő a külsejük.

A rendelkezés annak a Dél-Koreából és Japánból már Kínába is átterjedő trendnek próbál gátat szabni, amelyben az énekesek és színészek egyre inkább nőies vagy androgün (mindkét nem jegyeit magán viselő) külsőt igyekeznek magukra ölteni.

A médiahatóság leszögezte, hogy a tévécsatornáknak „a politikai minőség, a morális karakter és a művészeti kritériumok” alapján kell a színészeiket kiválasztaniuk.

Semmiképp nem jelenhetnek meg a műsorokban olyan személyek, akiknek helytelenek a politikai nézeteik

– fogalmaznak az utasításban, megjegyezve, hogy a szórakoztatóiparban a „hazafias, erkölcsös és művészi magatartásminta” az irányadó.

A celebek, az ízléstelenségek és rajongás ellen is támadásba lendültek

A kínai médiahatóság azt is bejelentette, hogy szigorítanak a kulturális műsorok és a sztárok díjazásának szabályozásán az „egészségtelen” médiatartalmak és a sztárok adócsalása elleni küzdelem jegyében. A sztárok díjazását úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözze őket a közjóléti műsorokban való részvételre és a társadalmi felelősségvállalásra, az adócsalást pedig szigorúan büntetni fogják – közölték.

Hozzátették: a fellépő sztárokat és vendégeket a műsorszolgáltatóknak gondosan kell  kiválasztaniuk, a kritériumok között pedig szerepelnie kell a politikai műveltségnek és az erkölcsös életmódnak. is. 

A hatóság leszögezte: véget kell vetni a műsorokban az „ízléstelenségeknek”, illetve a „rajongás kultúrájának” is .

A programokban nem szerepelhetnek „közönséges” internetes hírességek, botrányok és a gazdagsággal való hivalkodás. A lépést az indokolja, hogy a pekingi vezetés véget akar vetni a „kaotikus celebkultúrának”, és ennek keretében szigorúan fellép a hazai hírességekkel szemben. A múlt héten például az egyik híres kínai színésznőnek, a milliárdos vállalkozóvá lett Csao Vejnek

minden egyes filmjét, alkotását leszedték az összes kínai platformról.

A kínai állami Global Times szerint a döntésben az is szerepet játszhatott, hogy Csao Vej számos botrányba belekeveredett, és cégeivel szemben több alkalommal is jogi eljárások folytak az utóbbi években. 

Hétfőn azt is bejelentette a kínai sajtófelügyelet, hogy jelentősen csökkentették az időt, amelyet a 18 év alattiak online játékkal tölthetnek: péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak ezekkel a fiatalok a hétfőn bemutatott új rendelkezések szerint. Az intézkedés a játékfüggőség miatti egyre nagyobb aggodalom nyomán született.