Szijjártó Péter kiakadt, kioktatta kormányzásból a svéd miniszterelnököt

K EPA20210907143
2021.09.16. 18:36

A svéd miniszterelnök hazudott a magyarországi helyzetről – írta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „a bukott” svéd miniszterelnök újra a magyarokat és a lengyeleket akarta kioktatni demokráciából, és „gátlástalan hazudozásba kezdett a svéd parlamentben” a magyarországi és lengyelországi viszonyokról.

Persze nem véletlen, hogy Stefan Löfvennek novemberben „távoznia kell” a miniszterelnöki székből, hiszen az irányítás jól láthatóan „kicsúszott a kezéből” – vélekedett a magyar miniszter.

Közbiztonságról már rég nem beszélhetünk Svédországban, az egekben vannak a bűnözési mutatók, 366 lövöldözés történt, a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma folyamatosan nő, legutóbb pedig már szabadban játszó kisgyerekeket is meglőttek egy bandaháború során

– írta, hozzátéve: a zsidó közösség elleni uszítások komoly következmények nélkül maradnak, migránsok még egy zsinagógát is felgyújtottak Göteborgban.

Stefan Löfven – fűzhetjük hozzá – valójában teljesen más okból, a lakásbérleti díjak szabályozásáról szóló vita miatt hagyja el hivatalát. Hét éven át tölthette be a miniszterelnöki tisztséget.

„Az LMBTQ-propagandisták szabadon járkálnak az óvodákba és az iskolákba, miközben az elmúlt években tizenötszörösére nőtt a nemi identitásukkal elégedetlen, depressziós emberek száma. Az sem válik a svéd jogállamiság dicséretére, hogy a bíróság nemrégiben enyhítette egy migránsokat megerőszakoló LMBTQ-aktivista férfi büntetését” – sorolta ettől függetlenül a magyar miniszter. Utóbbiból egyébként annyi igaz, hogy kártérítést kaphat egy szíriai bevándorló férfi, akit a fivérével együtt ítélték el még 2018-ban a malmői körzeti bíróságon,

EMBERRABLÁS, NEMI ERŐSZAK, ZSAROLÁS ÉS LOPÁS VÁDJÁBAN TALÁLTÁK BŰNÖSNEK ŐKET, 

amiért két nőt is megerőszakoltak Malmőben 2017 tavaszán. 

Értjük tehát a svéd miniszterelnök frusztráltságát mindezek miatt, de ha többet foglalkozott volna a saját országa kormányzásával, mint a mi kioktatásunkkal, akkor lehet, hogy nem bukott volna meg

– írta Szijjártó Péter.