Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Oroszországban úgy csalnak a választásokon, ahogy csak tudnak

K EPA20210919037
2021.09.21. 21:36
Oroszország második legerősebb politikai pártjának, a Kommunista Pártnak a vezetője azt állítja: csalások és jogsértések sorozata történt a parlamenti választásokon, jóllehet őket ez a legkevésbé sem érinti, mert biztos mandátumokra számíthatnak a törvényhozás alsóházában.

Blokkolták azt a YouTube-on megosztott videót, amelyben a bebörtönzött ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij munkatársai azt ajánlották: kire szavazzanak, hogy aláássák a Vlagyimir Putyin elnököt támogató Egységes Oroszország párt dominanciáját. A videó nem oroszországi szervereken keresztül elérhető, de teljesen hatástalan maradt.

Az első összesítések alapján szinte bizonyos, hogy Putyin pártja megőrzi kényelmes, kétharmados többségét a 450 fős Dumában, ahol több mint 300 helyre számíthat.

A rendőrségnek és az országos választási bizottságnak reagálnia kell a megannyi, teljesen kirívó eseményekről szóló jelentésekre – követelte a kommunista párt vezetője már a háromnapos választások második napján.

Gennagyij Zjuganov elmondta, hogy a párt legalább 44, szavazással kapcsolatos jogsértésről szerzett tudomást. Emiatt a kommunisták engedélyt kértek arra, hogy a héten tüntetéseket tartsanak.

Elrettentő példaként említette: több régióból arról számoltak be, hogy az urnákba tömegével öntötték a szavazólapokat, vagyis egyszerűen megtömték őket az ismeretlenektől származó voksokkal.

Erről a független Mediazona is megosztott egy felvételt.

Jogsértésről, szavazatvásárlásról és a szavazóhelyiségek laza biztonságáról számolt be a választások tisztaságát ellenőrző Golosz mozgalom is. Öt régióban több mint 6200 szavazólapot érvénytelenítettek eljárási szabálysértések és a szavazólapok feltöltése miatt – ismerte el később Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság vezetője az AP hírügynökség tudósítása szerint.

Biztosra mentek

Navalnij szervezeteit már korábban szélsőségesnek nyilvánították, így a velük kapcsolatban állók nem indulhattak a választáson.

Ezzel a legtöbb jelentős ellenzéki jelöltet kizárták a megmérettetésből.

A Putyinhoz lojális Egységes Oroszország párt biztosan megtartja többségét a Dumában, a parlament alsóházában. A kérdés csak az, milyen arányban.

Korábban egyes előrejelzések szerint elveszíthette volna az alkotmány módosításához szükséges jelenlegi kétharmados többségét. Azzal számoltak, hogy ezeket a mandátumokat esetleg a kommunisták zsebelhetik be. Bár ők általában támogatják a Kreml parlamenti kezdeményezéseit, a mandátumok elhappolása az Egységes Oroszország számára arculcsapással ért volna fel.

A kommunisták potenciális haszonélvezői lehettek volna a Navalnij és csapata által támogatott Okos szavazás programnak. Az alkalmazás az Egységes Oroszország gyengítésére törekedett azzal, hogy tanácsot ad a választóknak, mely jelöltek vannak a legesélyesebb helyzetben az Egységes Oroszország potentátjainak a legyőzéséhez.

Az Apple és a Google a Kreml nyomására eltávolították a Smart Voting alkalmazást az áruházaikból.

Az orosz származású Pavel Durov által alapított Telegram üzenetküldő alkalmazás szintén blokkolta a voksolási tanácsokat javasló alkalmazást. Durov azt mondta, minden robotalkalmazást letiltanak, hogy megfeleljenek a törvényi szabályozásnak, amely korlátozza a kampányt a szavazás tartama alatt.

Ennek ellenére egyesek hozzájutottak a Smart Votinghoz.

„A tanácsokat követve egy kis pártra szavaztam, amely ugyan nem áll közel hozzám, de némi ellenzéket fog képviselni a kormánypárttal szemben” – idézte az AP a Szentpéterváron szavazó Pavel Ivanovot.

Körbejárták a szavazóhelyiségeket

Egy Moszkva környéki lakos 1000 rubelt (valamivel több mint 4000 forintot) ajánlott fel azoknak, akik az Egységes Oroszországra szavaznak – figyelmeztetett egy hírportál. A Znak újságírója felhívta a férfit, aki azt mondta, a fizetség akkor jár, ha a hívó egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül bizonyítja, kire szavazott.

A Golosz megfigyelői idézték a helyi média jelentéseit, amelyekben számos nyilvánvaló jogsértésről számoltak be, a többi között arról, hogy a szavazólapokat éjszakára egy törött ajtajú szekrényben tárolták, illetve hogy a szavazatszámlálások tárolására szolgáló borítékokat felbontották, majd újra lezárták.

A szavazás első napján, pénteken váratlanul hosszú sorok alakultak ki egyes szavazóhelyiségeknél. A független média szerint ez arra utalhat, hogy állami intézmények és vállalatok kötelezték alkalmazottaikat a szavazásra.

A sorok dacára a részvétel összességében alacsony volt. A választási bizottság vezetője szerint szombat délután 3 óráig, a szavazás félidejéig a választópolgárok alig negyede adta le szavazatát.

„Én minden évben szavazok. Hogy mi történik végül, az nem rajtunk múlik, semmi sem rajtunk múlik” – idézte az AP Nyikoláj Martemjanovot, egy szibériai falu lakóját.

A szentpétervári portálok „körhintaszavazás”-esetekről számoltak be. A gyanú szerint egyes választók több különböző szavazóhelyiségben is leadták szavazataikat. A hírügynökség tudósítója maga is két különböző szavazóhelyiségben látta ugyanazokat a személyeket, vélhetően egy katonai iskola diákjait. Egyikük azt mondta, hogy csoportja először rossz szavazóhelyiségbe tévedt be.

Egy helyi orosz választási bizottsági tag egy olyan videót tett közzé, amelyen egy férfi szemmel láthatóan több szavazólapot is megpróbált leadni, majd szembesült egy munkáját végző ellenőrrel. A videón szereplő férfi elismerte, hogy a szavazólapokat egy metróállomáson szerezte be.

(Borítókép:  Védőmaszkos szavazók Szentpéterváron az orosz parlamenti és önkormányzati választások harmadik napján, 2021. szeptember 19-én.  Fotó: MTI / EPA / Anatolij Malcev)