A CIA bécsi állomásfőnökét is elérte a Havanna-szindróma

2021.09.24. 07:39

Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) hazarendelte bécsi állomásfőnökét, mert egyesek szerint nem reagált megfelelően az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre.

Washington Post szerint az intézkedés azt üzeni, hogy a vezetőknek komolyan kell venniük ezt a fajta megbetegedést, amely a migrén, hányinger, memóriazavarok és szédülés rejtélyes tünetegyüttesét jelenti. A napilap úgy tudja, hogy az osztrák fővárosban tartózkodó amerikaiak, köztük diplomaták és hírszerzési tisztviselők nagy számban, gyermekeik közül pedig néhányan számoltak be a szindróma tüneteiről.

William Burns, a CIA igazgatója júliusban azt mondta, hogy mintegy száz CIA-tiszt és családtag volt a Havanna-szindrómában megbetegedett mintegy 200 amerikai tisztviselő és rokon között. A betegségeket először 2016-ban jelentették a kubai amerikai nagykövetségen állomásozó tisztviselők, innen kapta az elnevezését.

Tavaly az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia bizottsága úgy találta, hogy valószínűleg rádiófrekvenciás energia okozza a tüneteket. A CIA-főnök ezt még azzal is megtoldotta, hogy 
a megbetegedéseket minden bizonnyal szándékosan okozzák, és hogy Oroszország lehet a felelős. Moszkva tagadja az érintettségét.

Annyi bizonyos, hogy Bécs mindig is a színfalak mögötti diplomácia és az egymással vetélkedő hírszerző szolgálatok titkos tevékenységének egyik fő helyszíne volt. Jelenleg is itt zajlanak tárgyalások közvetítők útján Irán és az Egyesült Államok között az iszlám köztársaság atomprogramjáról.