Angela Merkel leköszönt, de mit hagyott maga után?

000 1PY0WN
2021.09.26. 05:58
Németország ma választ, Angela Merkel kancellár azonban már nincsen az indulók között. 16 éves regnálásának legjelentősebb állomásait gyűjtöttük össze, természetesen Magyarország is szóba kerül.

Angela Merkel Angela Dorothea Kasnerként született 1954. július 17-én Hamburgban, ahonnan hamarosan elköltöztek az akkori NDK-ban található Templinbe. Apja, Horst Kasner egy berlini evangélikus lelkipásztor, akit sűrűn helyeztek egyik helyről a másikra, de a hatóságok engedélyezték átjárását az NSZK-ba is. Anyja, Herlind Jentzsch latin–angol szakos tanárnő volt. 1973-ban érettségizett Templinben, majd felsőfokú tanulmányait a Lipcsei Egyetemen folytatta, és ott szerzett fizikusi diplomát 1978-ban.

Ezután egészen a rendszerváltásig Berlinben dolgozott az egyik akadémiai intézetben. 1986-ban doktorált, a disszertáció a kvantumkémia területéről szólt. 1989-ben belépett az ellenzéki Demokratikus Ébredésbe, szóvivője lett a pártnak. Majd 1990-ben, az első és egyetlen demokratikus választás után az NDK első kereszténydemokrata miniszterelnökének, Lothar de Mezière-nek a kabinetjében lesz kormányszóvivő-helyettes.

A Demokratikus Ébredés 1990-ben egyesült a CDU-val, így annak automatikusan tagja lett, majd az év végén beválasztották a Bundestagba. A kezdetektől fogva Helmuth Kohl a politikai támogatója. Nem véletlen, hogy ezért – ahogy Kohl mondogatta, „az én lánykám” – 1991–1994 között a kancellár nő- és ifjúsági ügyekért felelős minisztere. 1994 és 1998 között környezetvédelmi miniszter, illetve 1991 és 1998 között a CDU elnökhelyettese. Egy politikai karrier állomásai.

(Borítókép: Markus Schreiber / AFP)