Többféle koalíció is alakulhat Berlinben

2021.09.26. 18:19
A kereszténydemokratáknak és a szociáldemokratáknak is van esélyük kormányt alakítani a parlamenti választások után Németországban. Az eddigi elemzések szerint legalább három párt kell majd egy koalícióhoz.

Matematikailag sokféle koalíció elképzelhető a német parlamenti választások után, gyakorlati esélye azonban csak néhány formációnak van a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint.

  • A német lap úgy látja, a legvalószínűbb koalíció – a pártok színei alapján – az úgynevezett jelzőlámpa-koalíció (Ampelkoalition), vagyis a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a szabaddemokraták (FDP) összefogása.
  • A másik verzió a Jamaica-koalíció, ami a kereszténydemokraták (CDU/CSU), a Zöldek és az FDP együttműködését jelenti.

Előbbit a szociáldemokrata Olaf Scholz, utóbbit a kereszténydemokrata Armin Laschet vezetheti.

A felmérések alapján nagyon valószínűtlen, hogy kétpárti koalíció tudjon felállni. A FAZ szerint kereszténydemokrata–szociáldemokrata nagykoalícióra nem nagyon van már esély. Scholz legszívesebben a Zöldekkel kormányozna kettesben, Laschet pedig az FDP-vel, erre azonban nem sok esély van a felméréseket figyelve.

Ami a többi lehetséges szövetségest illeti, a Baloldal (Die Linke) szeretne kormányozni, és Scholz még nem zárta ki velük az együttműködést. A jobboldali radikális Alternatíva Németországnak (AfD) párttól mindenki elhatárolódott.

Az alkotmány egyébként nem köti ki, hogy csak az alakíthat kormányt, aki a legtöbb voksot kapja. A CDU/CSU és az SPD is jelezte már, hogy a második helyről is megpróbálnának összehozni egy többséget. Ez nem lenne példátlan, de az a jellemző, hogy a győztes párt alakít kormányt.

A sajtó már a kancellárjelöltek utolsó televíziós vitája után is a koalíciós matekot találgatta. A Politico akkor azt írta, a baloldali pártok nem könnyen értenének szót az FDP-vel, mivel a szabad demokraták nem fogadnának el adóemelést, és a Zöldek sok követelésével szemben is igen szkeptikusak.