Katari választások: reklámfogás vagy egy lépés a demokrácia felé?

A katari Kormányzati Kommunikációs Hivatal (GCO) szerint a Súra Tanács-választás fontos lépés a szélesebb alapokon nyugvó állampolgári részvétel irányába, természetesen összhangban az apró országot vezető Tamim sejk elképzelésével. Mindezt persze nem lazításként kell felfognunk, hiszen a 2003-ban népszavazáson elfogadott alkotmány szerint már kellett volna választásokat tartani, ám folyton elhalasztották, legutóbb 2011-ben, az arab tavasz időszakában.

 

Az egész térségben látható volt az 1990-es és 2000-es években egyfajta korlátozott liberalizáció, amelynek keretében az egyes öbölmonarchiák alkotmányokat fogadtak el, és választásokat tartottak, ám ez a folyamat Katarban volt talán a leglassabb

– mondja Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Most ez az ország is igyekszik behozni lemaradását Bahreinnel vagy Ománnal szemben, hiszen ez erősítheti nemzetközi imázsát. Szerintem nem véletlen, hogy ugyanabban az évben végül megtartják a várva várt választásokat, amikor a demokrácia fontosságát folyamatosan hangsúlyozó Biden-adminisztrációt is beiktatták (és nem mondjuk a kizárólag kölcsönös érdekekről beszélő Trump elnök ideje alatt).

De kik szavazhatnak most Katarban?

A katari társadalom az Arab-öböl térségében – létszámát tekintve – az egyik legkisebb. A 2,8 millió lakos 90 százalékát külföldi bevándorló munkások teszik ki, és csak a maradék 10 százalék – nagyjából 300 ezer ember – tekinthető katari „őslakosnak”. A választási törvény szerint minden 18 évét betöltött állampolgár (tehát férfi és nő is) szavazhat, aki bizonyítani tudja, hogy már 1930 előtt is Katarban élő család leszármazottja. Ez a megszorítás kizárja nemcsak a letelepedett és állampolgárságot nyert lakosokat, de néhány törzset is.

A választások előtt az országot 30 választási körzetre osztották fel, és minden körzetben egy olyan jelöltet választanak, aki katari származású és 30 évesnél idősebb. Szalai Máté ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a katari politikai rendszer az öböltérség többi államáéhoz hasonlóan nyugati fogalmak szerint erősen autoriter, a hatalmi ágak az uralkodó és az alatta álló kormány kezében vannak. A törvényhozásra nem modern parlamentként, hanem inkább a törzsi hagyományokból kinövő konzultációs tanácsként kell gondolnunk. Ugyan nemrég ennek bővítették a mozgásterét és jogköreit, alapvető gazdasági, külpolitikai vagy biztonsági kérdésekbe továbbra sincs beleszólása. 

Ezt fogja felváltani a 45 tagú Súra Tanács, amelynek 30 tagját választják meg a bennszülött katariak, a maradék 15-öt viszont az emír nevezi ki, elsősorban törzsi és rezsimbiztonsági megfontolások alapján. Egyébként a  kinevezett és a választott tagoknak ugyanolyan jogaik és feladataik lesznek, beleértve a kormány általános politikájának és az emírség költségvetésének jóváhagyását, valamint a végrehajtó szervek feletti ellenőrzést. Érdemes utalni arra is, hogy mivel a katari őslakosok száma kicsi, ezért  gyakorlatilag minden katari család valamilyen kapcsolatban van az állammal, az állami vezetéssel, és ezért nehéz klasszikus értelemben vett elnyomásról beszélni.

Másrészt ebből adódóan a katari vezetés széles szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatásokat és egyéb juttatásokat biztosít az állampolgároknak. A katari vezetés sajátos értelmezésében ez az ellátás sokkal igazságosabb, mint a nyugati értelemben vett demokrácia. Ennek köszönhetően egyébként a katari társadalom viszonylag egységes, nincsenek komoly vallási vagy politikai feszültségek.

Az ország, amely időnként összekacsint Iránnal

Szalai Máté, a térség szakértője azt mondta: 

a katari külpolitika az 1990-es évek közepe óta azt a célt követi, hogy garantálja a miniállam függetlenségét és biztonságát két hatalmas szomszédjával, Szaúd-Arábiával és Iránnal szemben.

Mivel az országban nincs érdemi síita vagy perzsa kisebbség (valamint a két ország határán átnyúló földgázkészletek mindkét állam számára fontosak), ezért Irán fenyegetése sokkal kisebb, mint Szaúd-Arábiáé, amely Katar egyetlen szárazföldi szomszédja. Ennek köszönhetően Katar az egyre határozottabbá váló Rijáddal szemben igyekezett az elmúlt tíz évben erősíteni önmagát. Ennek látványos módja volt például a Muszlim Testvériség és más csoportok támogatása, valamint a kapcsolatok mélyítése a globális nagyhatalmakkal. Ami a külvilágnak „Iránnal való összekacsintásnak” tűnik, az katari szempontból a saját biztonságuk garantálására irányuló egyensúlyozási kísérlet.  

Katar is gondol a kőolaj utáni világra

Katar gazdasága az 1990-es évek óta nem a kőolaj, hanem a földgáz exportjára épül. Mivel ez a kis állam rendelkezik a világ második legnagyobb földgázkészletével, lakossága pedig kicsi, ezért más térségbeli államokhoz képest sokkal nagyobb a pénzügyi mozgástere, akár hosszú távon is. Ráadásul a földgáz sok szempontból a 21. század első felének nagy nyertese lehet, felhasználását kevesebb vita övezi, mint a kőolajét.

Ettől függetlenül Katar igyekszik diverzifikálni, neki is megvan a maga modernizációs terve (ezt az egyszerűség kedvéért Katari Vízió 2030-nak nevezik), ennek keretében pedig már nagy előrelépések történtek például a pénzügyi szektor, a légi közlekedés, a turizmus vagy a stratégiai befektetések területén. Mindezek az irányok egyébként komoly versenyhelyzetet teremtenek Katar és más öböl menti kisállamok, elsősorban az Egyesült Arab Emírségek között – emelte ki a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

(Borítókép: Utca Dohában 2010. december 29-én. Fotó: Nadine Rupp / Getty Images)