Szijjártó Péter nem zárja ki a megegyezést a globális minimumadóról

2021.10.06. 15:04

A globális minimumadóról egyeztetett amerikai külügyminiszter kollégájával, Antony Blinkennel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – adta hírül az MTI.

Kapcsolódó
Magyarország Svájccal együtt harcolhat a globális minimumadó bevezetése ellen

Magyarország Svájccal együtt harcolhat a globális minimumadó bevezetése ellen

Varga Mihály az alpesi ország pénzügyminiszterével tárgyalt erről

Szijjártó Péter a Facebookon szerdán közölte, a globális minimumadó kérdése most talán a legizgalmasabb téma a nemzetközi politikai térben.

Antony Blinken amerikai kollégám is kérte, hogy beszéljünk erről az ügyről, a mai tárgyalásunknak ez volt az egyetlen témája Párizsban. Jelezte, hogy az Egyesült Államok számára ez egy nagyon fontos kérdés, ezért szeretnék, ha létrejönne a megegyezés

– fogalmazott a tárcavezető.

Kapcsolódó

Hozzátette: azt mondta amerikai kollégájának, Magyarország készen áll a kompromisszumra, ha meg tudnak állapodni egy olyan szabályozásban, amely nem okoz kárt a magyar gazdaságnak és nem veszélyeztet magyar munkahelyeket.

A mai párizsi megbeszélések alapján úgy látom, hogy van erre némi esély

– írta Szijjártó Péter.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

5 perce

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Illegális fegyver birtoklásával vádolják.

február 26., 11:43

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.

február 26., 06:34

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

39 perce

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.

február 26., 09:07

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.

február 26., 15:55

  • Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Sokkolóval sem tudták megfékezni.

február 26., 13:51

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02