Újabb három évre Brenzovics László a KMKSZ elnöke

2021.10.11. 21:18

Egyhangú szavazással megerősítette elnöki pozíciójában Brenzovics Lászlót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közgyűlése − írja a Kárpát.in.ua. A Beregszászban szombaton tartott közgyűlésen Brenzovics László nem vett részt személyesen, online tartotta meg összegző beszédét.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség minden nehézség ellenére él és dolgozik

− emelte ki a KMKSZ elnöke, aki visszaemlékezett az elmúlt évek eseményeire. Elmondta, hogy Ukrajna nem tartja be a nemzetközi és bilaterális egyezményekben foglaltakat az országban élő nemzeti kisebbségeket illetően, és az ukrán–magyar kapcsolatokban eddig nem tapasztalható javulás.

Kitért arra is, hogy hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot az oktatási és nyelvtörvény, emellett folyamatosak a magyarellenes megnyilvánulások.

A KMKSZ tavalyi tisztújító gyűlésén újabb három évre választotta a szervezet elnökévé Brenzovics Lászlót, aki az elmúlt év vége óta kénytelen külföldről irányítani a munkát.

Kapcsolódó
A KMKSZ elnökét is feltette Ukrajna ellenségei közé a Mirotvorec

A KMKSZ elnökét is feltette Ukrajna ellenségei közé a Mirotvorec

A nacionalisták azzal vádolják Brenzovics Lászlót, hogy szándékosan manipulált információkat terjeszt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.

1 órája

  • Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

2 órája

  • Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Az egyházfő állapota továbbra is instabil.

március 1., 14:21

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

6 órája

  • Címlapon
A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát

A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát

A remek teljesítménye után kizártnak tűnik, hogy együttese meg tudja őt tartani.

1 órája

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40