Újra megvizsgáltatja a koronavírus eredetét a WHO

GettyImages-1219957959
2021.10.13. 22:25

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy új testületet hoz létre annak érdekében, hogy jobban felkészülhessenek a jövőbeli világjárványokra. A szerv feladatai közt lesz a koronavírus-járvány eredetére vonatkozó, világszerte készült kutatások eredményeinek összegzése is. 

A WHO új szervezete az Új Kórokozók Eredetével Foglalkozó Tudományos Tanácsadó Csoport (Scientific Advisory Group for the Origins on Novel Pathogens – SAGO) nevet fogja viselni. A testület feladata elsősorban az lesz, hogy stratégiát dolgozzon ki arra vonatkozóan, hogy a jövőbeli világjárványokat miként lehet kezelni, és ehhez a koronavírus eredtét is ismét meg fogják vizsgálni.

A 26 fős testületben számos ország kutatói kaphatnak majd helyet, úgy tudni, hogy Kínából érkezett szakértő is lesz köztük.  A testületbe a WHO közleménye szerint már több mint 700-an jelentkeztek különböző egészségügyi szakterületekről, közülük választják majd ki a végleges tagságot.

Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője az új szakmai panelről azt mondta, hogy annak létrehozása „egy valós esélyt jelent ahhoz, hogy végre megszabaduljunk a politikától és attól a felhajtástól, amely a koronavírus eredetét övezi, és végre megtudjuk mindazt, amire eddig nem sikerült rájönni”.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója ugyancsak leszögezte, hogy a SAGO fontos feladatot fog kapni.

Az új vírusok felbukkanása világjárványok kitörésének lehetőségét hordozza magában [...]. A koronavírus volt a legutóbbi ilyen vírus, de biztos, hogy nem ez lesz az utolsó. 

– fogalmazott Gebrejeszusz, hozzátéve: ha megértik, hogy honnan származnak az új kórokozók, akkor hatékonyabb választ tudnak adni a jövőbeli járványokra.

Korábban felmerült, hogy a WHO szakértői visszatérnének Kínába egy újabb vizsgálatra, a pekingi kormányzat azonban júliusban elzárkózott ettől. A kínai kormányzat az új csoport létrehozását egyelőre nem kommentálta, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz viszont most azt mondta, hogy továbbra is szeretnének betekintést nyerni a kínai laborokba.

A WHO várhatóan a következő két hétben véglegesíti a testület tagságát és előkészíti az testület első ülését, amelyre nem sokkal később sor kerülhet. 

(Borítókép: A Bolognai Bellaria Kórház koronavírussal fertőzöttek osztálya Olaszországban 2020. április 20-án. Fotó: Michele Lapini / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

54 perce

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

2 órája

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

10 órája

  • Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.

február 27., 09:25

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

4 órája

  • Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Annyian beszélik, mint a magyart.

február 27., 07:29

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

1 órája

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Címlapon
Minden lépését figyelték a lokátoron, nem gondolta, hogy ez visszaüt

Minden lépését figyelték a lokátoron, nem gondolta, hogy ez visszaüt

A Főhős Te vagy! című sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

4 órája

  • Címlapon
Donald Trump a Hamásznak: Azonnal adjátok vissza a holttesteket, vagy végetek van

Donald Trump a Hamásznak: Azonnal adjátok vissza a holttesteket, vagy végetek van

Donald Trump szerint a „pokolra fognak kerülni”.

2 órája

  • Címlapon
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot

Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot

Gianni Infantino elnök szerint alaposan meg kell vizsgálni a felvetést.

39 perce

  • Címlapon
Krausz Gábor: Kénytelen vagyok jogi útra terelni az ügyet

Krausz Gábor: Kénytelen vagyok jogi útra terelni az ügyet

A sztárséf Instagram-bejegyzésben reagált Tóth Gabi vádjaira.

24 perce

  • Címlapon
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.

21 perce