Nigéria nehézfegyverzetet vetett be a bűnbandák ellen

2021.10.20. 06:01

A nigériai hadsereg nehézfegyverzetet vetett be az ország északnyugati felét rettegésben tartó fegyveres bandák ellen – közölte kedden a nigériai Kaduna állam biztonsági szerveinek egyik szóvivője.

A hadsereg több mint ötven banditával végzett

- ismertették, hozzátéve: minderre a kadunai Birnin Gwari körzetben kkerült sor. Mint mondták, a fegyveresek épp motorokon utaztak, amikor a hadsereg harci helikopterei mértek rájuk csapást.

A helyiek által csak „banditaként” emlegetett bűnbandák évek óta fosztogatják a szegénység sújtotta Északnyugat-Nigériában a falvakat, rabolják el a lábasjószágot, gyakran hajtanak végre emberrablásokat is váltságdíj fejében. A bűnbandák az iskolákat és az egyetemeket is célba veszik, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint idén már több mint 1400 diákot elraboltak.    

Ezek a bűnbandák rendszerint ideológiai indíttatás nélkül cselekszenek, annak ellenére, hogy több éve tapasztalható kapcsolat közöttük és a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) fegyveresei között.

Vasárnap este például negyvenhárom ember vesztette életét az északnyugat-nigériai Sokoto államban lévő Goronyo falu piacán, amelyet fegyveresek támadtak meg.