A kötelező oltás miatt beperlik a Biden-kormányzatot

GettyImages-1211296459
2021.11.05. 19:10
Több állam is perelni fogja a Biden-adminisztrációt, mert egy új rendelet szerint a száz főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál kötelező lesz beoltani a dolgozókat. Aki nem teszi meg, az súlyos bírságra számíthat.

A héten jött ki az a fehér házi rendelet, amely szerint a száz főnél több alkalmazottat foglalkoztató közép- és nagyvállalatoknál mindenkit be kell oltani január 4-ig. Erről már szeptemberben is beszélt Joe Biden elnök, igaz, első körben csak az állami alkalmazottak számára írta volna elő. Mivel folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma és csökken az oltási kedv, ezért pedzegette az oltás kötelezővé tételét. Később a hadseregnél is kötelező lett, például aki december végéig nem veszi fel az oltást, azt elbocsáthatják a haditengerészettől. 

Tehát most a magánszektorra is kiterjesztik a kötelező oltást,

így az érintett cégeknek alig két hónapjuk maradt, hogy eleget tegyenek a rendeletben foglaltaknak, és bevezessék a kötelező oltást. Ez annyit tesz, hogy valaki vagy beoltatja magát, vagy pedig – saját költségén – hetente újabb és újabb negatív tesztet kell készíttetnie és felmutatnia. Van egy olyan opció is, hogy a dolgozóknak nem feltétlenül kell igazolniuk az oltottságukat, hanem aláírhatnak egy nyilatkozatot, amelyben állítják, hogy be vannak oltva. Viszont ha valótlanságot állítanak, annak súlyos büntetőjogi következményei lehetnek. 

Akit nem oltottak be, annak maszkot kell viselnie a munkahelyén, és szigorúan be kell tartania a kötelezően előírt távolságot is.

A rendelet betartását szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni. Vagyis ahová kiszállnak, ott kérik az igazolásokat az oltás és a negatív teszt meglétéről. Ha hiányzik valami, szabálysértésenként 14 000 dolláros bírságot (körülbelül ötmillió forint) szabhatnak ki. Az összeg a vétség gyakoriságától függően emelkedhet.

Fellázadtak az államok

A Newsweek arról ír, hogy több állam, így Florida, Ohio, Georgia, Alabama pert indít a rendelet kapcsán a Biden-adminisztráció ellen. Az amerikai munkaügyi minisztérium közölte, hogy a szakhatóság még pénteken kiadja azokat az irányelveket, amelyek alapján az érintett, száz főnél több embert foglalkoztató cégeknek harminc napon belül el kell készíteniük az oltásokra és tesztelésre vonatkozó tervüket. A rendelet egyébként mintegy nyolcvanmillió amerikai munkavállalót érint.

Florida állam főügyésze azt mondta, hogy a lépés

Lélegzetelállító, precedens nélküli, önkényes!

Egyszerűen hihetetlen, ami történik – folytatta. Alig néhány hónapja a kormányzat még arról beszélt, hogy nem az ő feladatuk egy ilyen átfogó, oltással kapcsolatos döntést meghozni, hiszen az emberek egészségének megőrzése és boldogulásuk segítése nem szövetségi, hanem állami szintű feladat.

(Borítókép: Védőmaszkot és kesztyűt viselő munkások az amerikai egyesült államokbeli East Longmeadow-ban 2020. április 29-én. Fotó: Adam Glanzman / Bloomberg / Getty Images)