Emily Ratajkowskit 15 évesen megerőszakolta a barátja
A közeljövőben jelenik meg Emily Ratajkowski önéletrajzi könyve, My Body (Az én testem) címmel. A modell ebben többek közt azt állítja, hogy 15 éves korában megerőszakolta őt az akkori barátja.
Nem egyeztem bele abba, hogy szexeljünk. Annyira fiatal voltam, az volt az első alkalom
– írta, hozzátéve: tiltakoznia, ellenállnia kellett volna, de nem tette, az eset után pedig gyűlölte magát. „Senkinek nem mondtam el, mi történt azon a hétvégén Owennel.” (Ez utóbbi álnév, nem az illető igazi neve.)
Ratajkowski emellett a könyvben azt írja, hogy a modellipar tele van szexuális ragadozókkal. Ennek a példájaként említi azt is, ami Robin Thicke-kel történt a Blurred Lines forgatásán.
„Olyasmit akartam adni, amit nem mutathatok meg az Instagramon: a zord valóságot, ami amögött rejlik, ha valakinek hatalma van a szépsége miatt” – nyilatkozta Ratajkowski.
A könyvben a modell részletesen ír arról is, hogy miként vesztette el az irányítást afelett, hogy kik és hogyan használják fel a testét és az arról készült fotókat. Állítása szerint előfordult, hogy a beleegyezése nélkül adtak el róla készült fotókat. De arra is volt példa, hogy egy, a saját országából elmenekült maláj üzletember 25 ezer dollárt fizetett neki azért, hogy elmenjen vele a Super Bowlra. Mindezek mellett Ratajkowski azt írja: senkit sem szeretne eltántorítani a modellszakmától.
Sose mondanám egy fiatal nőnek azt, hogy ne modellkedjen, mert én magam is ennek köszönhetem azt sikert, amelynek köszönhetően megengedhettem magamnak az időt arra, hogy megírjam ezt a könyvet. És ezáltal tudok úgy írni erről a témáról, ahogy egy ismeretlen szerző nem tudna, ez pedig hatalom. Mindez abból ered, hogy áruba bocsátottam az imidzsemet és a testemet
– fogalmazott.
(Via Daily Star, Daily Mail)