Joe Biden aláírta az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési csomagot

2021.11.16. 07:57

Aláírta Joe Biden amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház kertjében a körülbelül 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot.

Az üzenetem az amerikai népnek a következő: Amerika újra mozgásba lendült, és az önök élete jobbra fog fordulni

– jelentette ki Joe Biden a több száz szövetségi, állami és helyi törvényhozó társaságában rendezett ünnepségen. Az elnök kiemelte, hogy az Egyesült Államok politikai életében tapasztalható megosztottság időszakában ritka esetnek számít, hogy mindkét párt támogatását élvezi egy törvényjavaslat.

Azért indultam az elnökválasztáson, mert véleményem szerint az egyetlen módja annak, hogy országunkat előrevigyük, az a kompromisszum és a konszenzus

– tette hozzá az elnök. Úgy fogalmazott:

A mi rendszerünk így működik. Ez az amerikai demokrácia. És most aláírok egy olyan törvényt, amely valóban következetes. […] Kompromisszumot kötöttünk. Konszenzusra jutottunk. Ez szükségszerű.

November elején, a demokrata párton belül kialakult ellentétek miatt csak hosszú hetek vitái után szavazta meg a törvényhozás alsóháza a szenátus által már augusztusban jóváhagyott infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot.

Az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslat, amely nagyjából 550 milliárd dollárnyi új forrást tartalmaz, egyebek között utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozná. Ezenkívül 66 milliárd dollárt költenének a vasúthálózat korszerűsítésére, 55 milliárdot szánnának az ország vízellátásában fennálló problémák megoldására, 65 milliárdot az elektromos hálózat korszerűsítésére, és további milliárdokat fordítanának a vízi utak helyreállítására és a széles sávú internetszolgáltatás bővítésére.

Biden a volt New Orleans-i demokrata polgármestert, Mitch Landrieu-t bízta meg, hogy a Fehér Ház vezető tanácsadójaként összehangolja a törvény végrehajtását. A demokraták azt remélik, hogy minél előbb el tudnak indítani néhány projektet. Ennek célja, hogy a közvélemény azonnal érezze az infrastruktúrafejlesztési csomag hatását, ezáltal pedig megpróbálják helyreállítani a párt és az elnök egyre csökkenő népszerűségét a félidős választások előtt.

Az október végén a kongresszus elé terjesztett, kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot azonban továbbra sem tudta szavazásra bocsátani a Biden-kormány. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről. A csomag jelentősen megváltozott, kikerült például belőle Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Kapcsolódó
A szocializmus kísértete járja be az USA-t

A szocializmus kísértete járja be az USA-t

Balra tolódik a Demokrata Párt, az üstökösei pedig nem félnek mindent felborítani, ami évtizedekig szentnek számított. Mindez Trumpnál is nagyobb hatást gyakorolhat az amerikai politikára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.

február 27., 18:58

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Szervezett bűnözés és a terrorizmus ellenes megállapodást írt alá Brazília és az EU

Szervezett bűnözés és a terrorizmus ellenes megállapodást írt alá Brazília és az EU

Brazília az első latin-amerikai ország, amely ilyen megállapodást kötött az EU-val.

57 perce

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.

február 27., 11:35

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce

  • Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

3 órája

  • Címlapon
Bébiételt hívott vissza az Auchan

Bébiételt hívott vissza az Auchan

Vizsgálat alapján szennyezettséget mutattak ki.

36 perce