Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Újra felbukkant Kim Dzsongun

2021.11.16. 13:55

Egy Észak-Korea és Kína határán most épülő városba látogatott el Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezető emellett egy családja által szentként tisztelt hegyhez is elment a helyi állami média jelentése szerint.

A Reuters úgy tudja, Kim Dzsongun több mint egy hónap után jelent meg nyilvánosan.

A tervek szerint Szamdzsijon határvárosból gazdasági központot kívánnak létrehozni, ezért új lakóházakat, hoteleket, sípályát, kereskedelmi, kulturális és egészségügyi központot is építenek ide.

A KCNA észak-koreai hírügynökség közlése szerint a városépítés harmadik, egyben utolsó fázisához érkezett, így a munkálatok év végéig befejeződhetnek.

Az átadást korábbra tervezték, de ezt az országra kivetett nemzetközi szankciók, valamint a koronavírus-járvány okozta nehézségek meghiúsították.