Horvátországban a fertőzésben elhunytak többsége nem volt beoltva – ismertette a kormány szerdai jelentését az MTI. Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: az elmúlt héten 390-en haltak meg a Covid–19 szövődményeiben, közülük 273-an nem voltak beoltva. Tízen 50 évnél fiatalabbak voltak, közülük senki sem kapott oltást.
Ugyanakkor nőtt a beoltottak száma az országban. Egy hét alatt 120 ezren vették fel valamelyik vakcina egyik adagját.
A kormány szerdai jelentéséből kiderült: a járvány kezdete óta a beazonosított fertőzöttek száma átlépte a félmilliót, az elhunytak száma pedig 10 050 főre emelkedett.
Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője közölte: azzal, hogy keddtől kötelezővé tették a Covid-igazolványok használatát az állami szférában, nem tették kötelezővé az oltást is. Azoknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat.
Andrej Plenkovic kormányfő bejelentette: törvényt módosítanak annak érdekében, hogy szankcionálni lehessen, aki nem tartja be a járványügyi rendeleteket, vagy arra buzdít.
A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 6670 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A Covid–19 betegségben 64-en haltak meg. Kórházban 2433 beteget ápolnak, közülük 323-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 076 934-en kaptak védőoltást, közülük 1 873 073-an már a második adagot is felvették.
Benyújtotta az amerikai gyógyszerhatóságnak (FDA) az engedélykérelmet a Pfizer a koronavírus elleni, szájon át szedhető tablettájára. Ez a magas kockázatú betegeken segíthet majd. Ha zöld utat ad a kérelemnek az FDA, akkor a medicinát a kór korai szakaszában alkalmazhatják, közölte a portfolio.hu.
Sajtóértesülések szerint még idén megkaphatja az FDA vészhelyzeti engedélyét az amerikai cég, a készítmény révén csökkenthető a kórházak leterheltsége a kritikus téli időszakban. Az idén 180 ezer adagnyi gyógyszer legyártását ígéri az amerikai cég, amit jövőre 50 millióra emelhet.
A Paxlovid elnevezésű készítmény jól szerepelt a teszteken a magas kockázatú betegek esetében; az enyhe és mérsékelt súlyosságú tüneteket mutatóknál 89 százalékkal mérsékelte a kórházba kerülés és a halál kockázatát, ha a diagnózist követő három napon belül szedni kezdték a gyógyszert.
Egy kezelés 30 tablettából áll, amit 5 napon keresztül kell szedni. Folyamatban van az amerikai gyógyszerhatóságnál egy másik koronavírus-gyógyszer, az MSD molnupiravir nevű készítményének engedélyeztetése is.