Plüssállatokkal üzent a nyilvánosság elől eltüntetett kínai teniszcsillag
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Mint megírtuk, eltűnt a nyilvánosság elől Peng Suaj kínai teniszező, miután egy hosszas, később a közösségi platformokról törölt esszében szexuális zaklatással vádolta meg a nála 40 évvel idősebb Csang Kao-li volt miniszterelnök-helyettest.
A gyanúsan hatósági beavatkozás következtében történt felszívódás felkavarta a port a nemzetközi porondon, és erősödnek a 2022-es pekingi téli olimpia bojkottjára felszólító hangok. Pengről ez idáig nem lehetett hallani, a kínai hatóságok a nevében közölték azt, hogy köszöni szépen, jól van egy biztonságos helyen.
Most életjelet is adott magáról, meglehetősen bizarr módon, bár meglehet, a teniszcsillag üzenni akart valamit.
A WeChat kínai csevegő- és mindenes appon három fotó kering Peng Suajról egy horrorfilm forgatási helyszínének is megfelelő szobából, mely roskadásig van tömve plüssállatokkal. A sportoló Adidas felsőben egy macskával pózol, egy másik képen pedig a Kung Fu Pandával egy bekeretezett kép előtt szelfizik. Ez utóbbi a fontosabb.
Peng Shuai’s WeChat moments just posted three latest photos and said “Happy weekend”.
— Shen Shiwei沈诗伟 (@shen_shiwei) November 19, 2021
Her friend shared the three photos and the screenshot of Peng’s WeChat moments. pic.twitter.com/tut8CEH6gu
Persze az is lehet, és jóval nagyobb valószínűséggel, hogy a helyszín Peng saját lakása, ami azt jelenti, hogy házi őrizetben tengette az utóbbi időt, ami bevett gyakorlat a disszidensek esetében. De nem tudni, mert a sztoriposztot, melyet barátai mentettek le, és kezdtek el terjeszteni a WeChaten, a teniszező azzal a felütéssel tette közzé, hogy „kellemes hétvégét”.
Az internet népe azonban kiszúrt valami olyat a képeken, ami üzenetértékkel ér fel. A Kung Fu pandás képen a plüssállat mintha a mögötte lévő képre mutatna, melyen látszólag Peng van Micimackóval. És kit hasonlítanak gúnyűzés céljából Micimackóhoz? Hszi Csin-ping kínai elnököt, a pártállam első számú emberét. Vajon, ha egyáltalán ez volt a szándéka, mit üzenhet ezzel a sportolónő?
主席也祝你们周末愉快! https://t.co/czKJH8csea pic.twitter.com/Kb6ibD1ab5
— Kevin B (@kevinonchina) November 19, 2021
A kínai közösségi oldalakon itt még nincs vége az elméletgyártásnak, egyesek szerint a macska is jelképes értékkel bír. A Macskaváros krónikája című, 1933-ban megjelent kínai sci-fi-regény egy pszichedelikus látomással felérő történetet mesél el, melyben az író a műelemzők szerint korának politikai helyzetét, a kínai polgárháborúban a hatalomért egymással harcoló Kuomintang és a kommunisták politikáját, valamint a társadalom romlottságát bírálta,
általánosságban pedig a könyvet a politikai agymosás szatírájának tekintik.
Ha pedig három kép van, három jelképnek kell lennie. A harmadik nem más, mint az Adidas póló. A divatmárka ugyanis több nagy ruházati céghez hasonlóan nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy kínai ellátási láncolatában kényszermunkát alkalmazhatnak, nevezetesen az átnevelésre ítélt több százezer ujgur keze által. Miután a nagy márkák jelezték, hogy kellemetlenül érzik magukat, amiért bérelhető munkásokká alacsonyított nemzetközi kisebbség verejtékével készülnek a termékeik, a kínaiak bojkottálni kezdték őket. Az Adidas kínai eladásai idén tavaszra 78 százalékkal csökkentek is.
Az pedig csak bonyolítja a történetet, hogy a posztot a Twittere kirakó Sen Si-vej a LinkedIn profilja szerint a CGTN kínai állami média külpolitikai publicistája és szerkesztője.
A kínai állampárt szócsövének tartott Global Times viszont arról írt, hogy Peng Suaj hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt, hogy eloszlassa a vele kapcsolatos aggodalmakat. Az utóbbi napokban önként otthon maradt, és eddig azért nem jelentkezett, mert „nem akart zavart okozni” – teszi hozzá a lap.
(Bloomberg / Twitter / WeChat)