További Külföld cikkek
- Robbanás történt egy spanyol lőszergyárban
- Kereskedelmi háború robbanhat ki Észak-Amerikában Donald Trump vámtarifái miatt
- Nem szavazta meg a német parlament alsóháza a menekültpolitika szigorítását célzó törvényjavaslatot
- Ripityára törték Jean-Marie Le Pen sírját
- Mit jelenthet az Egyesült Államok kilépése az Egészségügyi Világszervezetből?
Harmincperces videóbeszélgetést folytatott a nyilvánosság elől három hete eltűnt kínai teniszcsillag, Peng Suaj Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, ami alatt széles mosollyal bizonygatta, hogy jól van, nem kell aggódni a testi épsége miatt.
Mint arról beszámoltunk, miután Peng Suaj közösségi oldalán egy hosszas esszében megvádolta Csang Kao-li volt miniszterelnök-helyettest szexuális visszaéléssel, hetekig senki sem hallott róla. Csak az utóbbi napokban került elő, azonban felmerült annak gyanúja, hogy a teniszező nyilvánosság elé történő visszatérését a kínai hatalom irányítja, felbukkanását mintha részletesen megtervezték volna. Csak éppen bénán.
Ezt látszik bizonyítani a NOB közleménye a videóhívásról is: Peng megköszönte, hogy aggódtak miatta, de mint mondta, jól van, pekingi otthonában tartózkodik, és azt szeretné, hogy mindenki tartsa tiszteletben a magánéletét. Jelenleg az idejét a családjával szeretné tölteni, de nem fogja feladni a teniszt – tette hozzá.
Kínában Peng gyakorlatilag megszűnt létezni három hétig, a belföldi internetes keresőmotorokkal nem lehetett utánajárni a botránynak, ami így Kínában nem is botrány. Peng „vádiratát” szinte azonnal törölték a közösségi médiából, fiókjában kikapcsolták a kommentelést,
a Kínában is sugárzó nemzetközi televíziócsatornák adása pedig hirtelen megszakad, ha a teniszező nevét említik.
Az átlag kínai így valószínűleg nem is hallott a botrányról, valamint arról, hogy a sportoló felszívódott a másfél milliárd lakosú országban. Arról sem tudhat, hogy az utóbbi napokban képeket és videókat közölt róla a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsöve, a Global Times angol nyelven is publikáló lap főszerkesztője, Hu Hszi-csin. Azt leszámítva, hogy a videók több kérdést vetnek fel, mint válaszolnak meg, egyértelmű, hogy a felvételeket azért a Kínában VPN nélkül elérhetetlen Twitteren tette közzé, hogy csillapítsák a nemzetközi kedélyeket.
Tudna bárki is így mosolyogni nyomás alatt?
– tette fel a kérdést egyik posztjában Hu.
A főszerkesztő a saját lapjában és saját Weibo-fiókjában (a Facebook kínai megfelelője) azonban nem posztolta a videókat, és egy szóval sem említette Penget.
A videóhívásról azonban csak posztolt Hu a Twitteren, melyben szinte már erőltetett módon próbálja bizonyítani, hogy a Nyugat csak hisztériázik.
Mindaddig, amíg a Peng Suaj által elmondottak nem felelnek meg a nyugati média elvárásainak, nem fogják elhinni szavait. Csak azt a Kínáról szóló elképzelt történeteket hiszik el. Csodálom, hogy még nem mondták azt, hogy a hölgy, aki felbukkant az utóbbi két napon, egy hamis Peng Suaj, egy dublőr
– írta a Global Times főszerkesztője, mosolygós emojit biggyesztve bejegyzése végére.
As long as what Peng Shuai said doesn’t accord with the expectation of the Western media, they won’t believe it. They only believe the story about China that they imagine. I’m surprised that they didn’t say the lady who showed up these two days is a fake Peng Shuai, a double.😀 https://t.co/P4Z0CXQg1x
— Hu Xijin 胡锡进 (@HuXijin_GT) November 21, 2021
De mi lehet az oka annak, hogy ilyen erővel cenzúráznak a kínai hatóságok? Az ügy egyszerűen végtelenül kellemetlen helyzetbe hozza az állampártot, amikor az éppen a társadalom átalakításán, továbbá a párt erkölcsösségének megszilárdításán ügyködik. Elég képmutató dolog lenne, hogy a Hszi Csin-ping alatt szolgáló, és kínai elnök hatalmának megszilárdítását is eredményező korrupcióellenes hadjáratban asszisztáló Csang a magánéletében visszaél a hatalmával.
Arról nem is szólva, hogy Hszi Csin-ping felrúgva elődjeinek hagyományát, a „nagy vezetők” (Mao Ce-tung, Teng Hsziao-ping) közé emelkedve időkorlát nélkül maradhat a pártállam élén. Éppen harmadik mandátumára készül, miközben Pekingben rendezik a 2022-es téli olimpiát, így egy nemzetközi botrány úgy hiányzik a kormánynak, mint púp a hátra. Már így is a sportesemény bojkottját sürgeti az Egyesült Államok.
Ez az egész ügy, már ha elismernék, hogy van, lényegében kínai terminológiával „arcvesztés” (丢脸) lenne, magyarán megszégyenülés. Azt pedig a kínai kultúrában nehezen dolgozzák fel.
Mindenesetre a kínai hatóságok szép lassan visszaillesztik Penget a társadalomba; három hét vélhetően elég volt arra, hogy meggyőzzék őt arról, tartsa meg magának a gondjait. Erre utal az is, hogy az ifeng.com hírlapon beszámoltak Peng részvételéről egy ifjúsági teniszkupán, de eltűnéséről egy szót sem írtak. Három hét után ez volt az első alkalom, hogy a kínai interneten a teniszcsillagot egyáltalán név szerint említették.
(Bloomberg/BBC)