Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Piroska
-3 °C
5 °C

Élesedik a verseny, a kínai elnök egymilliárd dózis vakcinát ígér Afrikának

2021-11-10T100503Z 1172746716 RC2MRQ9GF2O5 RTRMADP 3 CHINA-POLIT
2021.11.30. 06:08
Egymilliárd dózis vakcinát ígér Afrikának Xi Jinping.

 A kínai elnök – írja a Reuters – a kontinens országaival tartott együttműködési csúcstalálkozón tett bejelentést erről, hozzáfűzve, hogy ezen túl 10 milliárd dollár értékű hitelt is folyósítani akarnak a pénzintézetei. Bejelentésére mindössze két hónappal azután kerített sort, hogy 100 millió dózis vakcinával kecsegtette a fejlődő országokat. és öt nappal azután, hogy az állami egészségügyi hatóság jelezte, a távol-keleti ország 2,49 milliárd dózis beadott vakcinánál tart. 

Ami azt illeti, Afrikának elég kétségbeesett szüksége van vakcinára, az előrejelzések szerint legalábbis a kontinens 54 országból mindössze öt olyan lesz, amely teljesíteni fogja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése által megállapított kötelezettségvállalást a lakói minimum 40 százalékának a teljes beoltására. Ezt a célt eddig a Seychelle-szigetek, Mauritius és Marokkó érte el, és várhatóan csak Tunézia és a Zöld-foki Köztársaság fogja. Október vége felé Afrika mindössze 77 millió teljesen beoltott embernél járt, ami a kontinens lakóinak mindössze 6 százalékát tette ki.

Xi Jinping bejelentése ettől függetlenül

egy befolyásszerzési akció kezdete is, annak az egyre élesedő versenynek a jele, amelyet Kína az Egyesült Államokkal folytat a koronavírus-járvány első számú vezetőjének szerepéért a világon.

Utóbbi nevében két hónapja Joe Biden elnök állt elő azzal, hogy a világ egymilliárd dózis Pfizert kap a Földön élő összes ember 70 százalékának a beoltására. 

Az, hogy Kína vagy az Egyesült Államok nyeri-e a versenyt, egyelőre nem világos – a pekingi vezetés  előszeretettel állítja, hogy a világon gyártott oltóanyag felét kínaiak állítják elő –, de Xi Jinping és Joe Biden úgy ígér 1-1 milliárd dózis vakcinát a világnak, hogy a pandémia negyedik hullámával itt a koronavírus omikron-variánsa, amely villámgyorsan terjed, játszi könnyedséggel fertőz újra, a tüskefehérjéhének pedig 32 mutációja van, amellyel megkerülheti az első változat elleni szerként kifejlesztett vakcinák hatásmechanizmusát.

(Borítókép: Xi Jinping 2021. október 9-én. Fotó: Carlos Garcia Rawlins / File Photo / Reuters)



  • Vennék
  • Hírek