Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-3 °C
5 °C

Koronavírusban meghalt az oltásellenes amerikai hittérítő

2021.12.02. 22:07

Koronavírus-fertőzésben meghalt Marcus Lamb televíziós hittérítő, aki a Daystar Television Network nevű amerikai keresztény csatornahálózat alapítója is volt. Halálhírét felesége, Joni Lamb közölte. Elmondta, hogy a férfi diabéteszes volt és kórházba került, miután kimutatták nála a koronavírus-fertőzést.

Marcus Lamb korábban több alkalommal is azt javasolta az embereknek, hogy ne oltassák be magukat. Egyik műsorában például azt mondta, hogy a koronavírus elleni oltás „valójában nem is vakcina, hanem kísérleti oltás ” és veszélyes, mivel sokaknál idegrendszeri rendellenességeket okoz, amibe ők bele is halnak.

A hittérítő korábban azt is közölte, hogy az ivermectin nevű féreghajtóval védi magát a koronavírus elleni, amelynek alkalmazását az egészségügyi hatóságok nem ajánlják. 

Százszázalékig hitt abban, amiről a Daystaron beszéltünk és segítette az embereket a koronavírus elleni, nemrég kifejlesztett kezelések javasolásával. Mindezek mellett értelemszerűen továbbra is ki fogunk állni

– mondta a halálhírt kommentálva Joni Lamb.

Marcus Lamb fia, Jonathan Lamb korábban egyébként „az ellenség spirituális támadásának” nevezte édesapja betegségét egy november 23-án sugárzott adásban. 

Nincs kétségem afelől, hogy ez egy spirituális támadás az ellenség részéről. A szüleim állandóan tájékoztatták az embereket a világjárványról és a kezelési módszerekről, és nem kétséges, hogy az ellenség ennek nem örül és mindent megtesz azért, hogy megöljék apámat

– mondta.  Az Egyesült Államokban működő sajátos, aránylag kisebb követőtáborral rendelkező keresztény felekezetek gyakran agitálnak az oltás ellen. Kenneth Copeland dollármilliomos, A Hit Szava nevű mozgalom alapítója például korábban azt mondta, hogy az oltás kötelezővé tétele „az ördög jegyét” viseli magán.

(via CNN)



  • Eladnék
  • Hírek