Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-7 °C
1 °C

Eltiltották a plasztikai sebészt a műtétektől, mert a műtőben csinált videókat a TikTokra

2021.12.03. 16:27

Hiába a 13 millió követő a TikTokon, búcsút kell intenie a videógyártásnak Daniel Aronov plasztikai sebész. A férfit ugyanis az ausztrál nemzeti egészségügyi felügyelet eltiltotta a műtétek végzésétől, emellett arra utasította, hogy a közösségi médiából minden ezzel kapcsolatos posztot távolítson el – írja a Newsweek

Aronov nemcsak a kozmetikai beavatkozásokról, valamint egészségügyi információkról és tényekről szóló tartalmakat osztott meg a felületen, 

hanem olyan felvételeket is, amelyeket valamelyik operációja közben készített. 

A felvételek azután kerültek reflektorfénybe, hogy Aronov korábbi munkahelyéről az ausztrál sajtóban több leleplező anyag is megjelent, amelyek arról tanúskodtak, hogy a klinikán sem a biztonsági, sem a higiéniai szabályokat nem tartották be megfelelően.

Egyik korábbi páciense a Current Affair című népszerű ausztrál műsorban arról beszélt, hogy a sebész a TikTokon közvetítette a ráncfelvarró műtétjét, ami után erős fájdalmai voltak, állán ráadásul egy csomó is ott maradt. 

Az Ausztrál Egészségügyi Szakértői Ügynökség azt is elrendelte, hogy a jövőben Aronov ne végezhessen semmilyen kozmetikai vagy sebészeti beavatkozást. A Sydney Morning Herald azonban úgy tudja, háziorvosi tevékenységét folytathatja, amennyiben a felügyeleti szerv jóváhagyja. 



  • Vennék
  • Hírek