Vonat tetején szelfizett egy 16 éves fiú Romániában, halálos áramütést szenvedett
Meghalt egy 16 éves fiú Romániában amiatt, mert egy vonat tetején szelfizett. A kamasznak esélye sem volt a túlélésre.
A vonat tetején való szelfizés az utóbbi években vált népszerűvé a kamaszok körében Romániában. A jelenség már annyira elterjedt, hogy a román vasúttársaság tavaly kampányt indított a megelőzésére a fiatalok körében. Ennek ellenére még mindig újabb és újabb életeket követel ez a balesetveszélyes szokás.
Vasárnap este Foksány városában egy 16 éves fiú életét is vesztette emiatt. A kamasz felkapaszkodott egy álló szerelvény tetejére, hogy szelfit készítsen, de eközben túl közel került a felsővezetékhez, és áramütést kapott.
A szemtanúk azonnal értesítették a mentőket, de a kiérkező egészségügyi szakemberek már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azt mondták, hogy a fiúnak az áramütés erőssége miatt gyakorlatilag esélye sem volt a túlélésre.
Világszerte már több százan haltak bele a szelfizésbe az utóbbi években. Egy 2018-ban készült tanulmányban azt írták, hogy 2011 óta világszerte legalább 259 ember vesztette életét emiatt. A valós szám ennek akár a többszöröse is lehet.
Azóta készült egy másik vizsgálat is ezzel kapcsolatban, amiben egy tágasabb időkeretben, 2008 januárja és 2021 júliusa közt 379 áldozatról számoltak be. Ebben azt is leírták, hogy a szelfiáldozatok száma egyre csak nőtt az utóbbi években, még a koronavírus-járvány és az utazási korlátozások is csak kismértékben tudták mérsékelni a folyamatot. A legtöbb halálos áldozatról, száz főről Indiában tudnak, utánuk következik az Egyesült Államok (39) és Oroszország (33) – írja a Főtér.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.