Visszatértek a farkasok, és a svájci gazdák riadót fújtak
![GettyImages-1159130759](https://kep.index.hu/1/0/4122/41225/412251/41225157_eb4032c9cfc87f3ff8d9ff845b2c671a_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Amikor majdnem három évtizede az első farkas Olaszországból a határon át visszakóborolt Svájcba, a környezetvédelmi csoportok lelkendezve fogadták újbóli megjelenését.
Volt ok az örömre, hiszen Norvégiában például a hetvenes években halt ki a farkas, és csak most derült ki, hogy az ott élők Svédországból és Finnországból vándoroltak át. A 19. század végén és a 20. század elején számos faj tűnt el a svájci Alpokból: a barnamedve, a hiúz és a farkas.
A magashegyi környezetből, amelyet oly gyakran tisztának és érintetlennek tartanak, egy másik ragadozó – az ember – űzte el őket.
Most mindhárom faj visszatért. A medvék és a farkasok természetes úton, a hiúzt pedig sikeresen visszatelepítették. Az emberek és állatok harmonikus egymás mellett élésének álma azonban néhány alpesi gazdálkodó közösség számára egyenesen rémálommá vált.
Nincsenek tudniillik pásztorok, akik a nyájakat felügyelik.
Ebben a hónapban egy juhtenyésztő a svájci főváros, Bern közelében arra ébredt, hogy 35 juha közül hétnek a torkát egy farkas harapta át, amely a jelek szerint egyszerűen átugrott a nyáj védelmére szolgáló elektromos kerítésen.
A középkori elődökkel szemben, akik folyamatosan tudatában voltak a farkasok jelentette veszélynek, a mai gazdák a legritkább esetben alkalmaznak pásztort, aki szemmel tartja nyájaikat. Még a hagyományos juhászkutya is kiment a divatból, amely hatásosan tartotta távol a farkasokat.
Az eltelt harminc évben a magányos svájci farkas száma csaknem százra szaporodott, és legalább nyolc falkába verődve csatangolnak országszerte.
Magyarországon 2018-ban a Börzsönyben elhelyezett kameracsapda örökített meg farkast, és a napokban ugyanott újra feltűnt egy, ami már csak azért is szokatlan, mert igencsak rejtőzködő állat.
Riadót fújtak a svájci gazdák
A Svájcban elszaporodott farkasok rendszeresen megdézsmálják az állományt, ami feldühíti a gazdákat. A nyár folyamán a Svájci Gazdaszövetség arra panaszkodott, hogy „az állatállomány elleni támadások új dimenziót öltöttek”. A gazdák kénytelenek voltak korán lehozni állataikat a nyári legelőkről, hogy megvédjék őket.
A gazdák szerint az egész alpesi gazdaság veszélyben van – jelentette a BBC.
Még aggasztóbb, hogy egyes farkasfalkák nemcsak a juhok, hanem az emberek iránt is érdeklődést tanúsítanak.
Tavaly télen egy farkast figyeltek meg, amely távolból szemlélte, miként tanulnak a gyerekek síelni. Augusztusban Grisons kantonban egy gazdát és kutyáját követte egy ólálkodó ordas, majd napokkal később ugyanennek a gazdának három farkas eredt a nyomába, amelyek végül a kutyájára támadtak.
Ugyanebben a térségben kirándulók számoltak be arról, hogy farkasfalka osont utánuk. Ebben a hónapban pedig Heinzenbergben egy csoport gyerek találkozott farkasokkal az ösvényen, miközben az iskolába bandukoltak.
Lőtilalom: a farkasok védettek
Száz éve az emberhez túl közel kerülő farkasokra adott válasz gyors és kegyetlenül hatásos volt: végeztek velük. Ma Svájcban a farkasok védettek, és csak akkor lehet őket megölni, ha bizonyíthatóan valós veszélyt jelentenek az állatállományra vagy az emberekre.
Ez egy hosszadalmas és bürokratikus folyamat. A kantonok vadvédelmi illetékesei bizonyítékokat küldenek a berni, szövetségi környezetvédelmi hivatalnak, amely – ha a bizonyítékokat elégségesnek találja – eseti alapon engedélyezi az egyes farkasok levadászását.
![GettyImages-1159130889](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4122/41225/412251/41225165_d7b4c766d40a5c61a695da5a7a9536b5_wm.jpg)
A gazdák eközben egyre türelmetlenebbek. Tavaly népszavazást kezdeményeztek, és törvénymódosítást követeltek, leegyszerűsítendő a veszélyt jelentő ordasok elejtését. A jobbára városokban élő svájci szavazók többsége elutasította az indítványt.
A farkasfalkák szomszédságában élő közösségek így az elrettentéssel próbálkoznak.
Valódi golyók helyett gumilövedékekkel jelzik, hogy a farkasok nem szívesen látott vendégek a lakott területek környékén.
A gyerekeket arra figyelmeztetik, hogy tartsák nyitva a szemüket, és minden farkas észlelését jelentsék. Végső megoldásként azt javasolják, hogy teli torokból kiabálva riasszák el a túl közel ólálkodó farkast. Ez a módszer bevált annak a gazdának, akinek a kutyáját megtámadták az ordasok.
Nem utolsósorban azt tanácsolják, hogy mindenki őrizze meg hidegvérét. Egy farkas felbukkanása – mondta David Gerke, a Wolf Switzerland elnöke – még nem jelenti azt, hogy támadni fog. Szerinte a fiatal farkasok a természetüknél fogva kíváncsiak, ezért néha közel osonnak az emberekhez.
A legutóbb egyébként egy svájci farkast nem a hegyekben, hanem Bázelben észleltek.
(Borítókép: Farkasok Svájcban 2019. augusztus 2-án. Fotó: Oliver Berg / picture alliance / Getty Images)