Potápi Árpád János: A baloldal egyetért abban, hogy a nemzetpolitikát támadni kell

2022.01.03. 10:49

A Kőrösi Csoma Sándor Program, illetve a Petőfi Sándor Program kivételével a legtöbb programot megtartottuk – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Ma7-nek adott interjújában.

Az államtitkár kiemelte, hogy tavaly ilyenkor azt gondolták, hogy már a járvány nehezén sikerült túllendülni, de ez láthatóan nem sikerült. Kiemelte, hogy szerinte csak a koronavírus elleni védőoltás segíthet a járvány legyőzésében.

Potápi Árpád János kiemelte, hogy a járványtól függetlenül hamar elindították a programokat. Az első felhívást a szervezetek számára hirdették meg, amikkel fejlesztéseket, felújításokat és eszközbeszerzéseket támogattak. Ezután írták ki a rendezvényekre a pályázatokat.

Habár a járvány sokszor közbeszólt, de amikor a helyzet engedte, a rendezvények, a programok Magyarországon és a határon túli régiókban is mindenütt elindultak

– emelte ki az államtitkár, aki kiemelte, hogy a templomok és az óvodák felújítása jó ütemben halad. A programnak pedig a Felvidéken is látványos eredményei vannak.

Az államtitkár szerint büszkének kell lenni arra, hogy több szlovák gyereket is magyar óvodába szeretnének beadni a szülők. „Számunkra ez azért is fontos, mert utána komoly esély van arra, hogy a gyerekeknek egy része a magyar iskolát választja” – emelte ki.

Potápi Árpád Jánosnak erős meggyőződése, hogy a nemzetpolitikai programoknak, az óvoda- és iskolafejlesztéseknek mindenhol megtartó erejük van. Szerinte a számok is ezt mutatják, ugyanis az elsősök száma lassan, de folyamatosan növekszik a Felvidéken.

Az államtitkár az interjúban beszélt a nemrég alakult Szövetség pártról is. Szerinte az egység kialakítása lassan ment, de most már „nem arra kell figyelni, hogy ki honnan jött, a politikai munkára kell összpontosítani”.

Kapcsolódó
Megalakul az egységes magyar párt Szlovákiában

Megalakul az egységes magyar párt Szlovákiában

A Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevű szervezet vezetőit az MKP és a Most–Híd adja.

Potápi Árpád János a 2022-es választásokkal kapcsolatban is kifejtette a véleményét.

A magyarországi baloldal még saját magát sem tudja meghatározni. Abban azonban egyetértenek, hogy a nemzetpolitikát támadni kell

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy ha a baloldal hatalomra kerülne, „teljesen lerombolná a nemzetpolitikai intézményrendszert”. Ugyanakkor úgy fogalmazott:

Győzni fogunk, ezért dolgozunk. Mi a választások előtt, ellentétben a baloldallal, nem azzal szoktunk foglalkozni, ha győzünk, kiből mi lesz.

Biztos vagyok abban, hogy a 2022-es év jó lesz – mondta Potápi Árpád János.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

43 perce

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

1 órája

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

47 perce

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

3 órája

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány

Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány

A kétéves kislány holttestét egy év után sem találták meg.

37 perce

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42