Elárverezik a Vörös Brigádok röplapját Aldo Moro elrablásáról
Online árverésen lehet licitálni arra a röplapra, amellyel a Vörös Brigádok terroristaszervezet magára vállalta a felelősséget Aldo Moro volt olasz miniszterelnök 1978. márciusi elrablásáért – írja az MTI.
Morót 1978. március 16-án rabolták el egy rajtaütés során, amelyben az őt kísérő öt rendőrt lelőtték, majd 55 nappal később, 1978. május 9-én a baloldali terroristák a volt miniszterelnököt is meggyilkolták.
A röplap hatszáz eurós (217 ezer forintos) kikiáltási árral szerepel a Bertolani Fine Art aukciósház honlapján. Mint írták, eddig tizenkét ajánlat érkezett, a legmagasabb 1700 euró (616 ezer forint), de az árverés még tizenhárom napig tart.
Többen tiltakoztak az árverés ellen, köztük Mario Calabresi újságíró, akinek édesapját a Vörös Brigádok terrorszervezet gyilkolta meg. Mint mondta, „a vértől csöpögő dokumentumnak” árverés helyett inkább múzeumban lenne a helye.
Filippo Sensi, a balközép Demokrata Párt (PD) parlamenti képviselője az árverés megakadályozására szólított fel.
Aldo Morót a terrorszervezet tizenhárom tagja tartotta fogva egy római lakásban. A szervezet kilenc tagját 1981-ben elfogták és börtönbüntetésre ítélték, de már mind szabad lábon vannak.
(Borítókép: A Vörös Brigádok által írt röplapok, amelyek Aldo Moro volt miniszterelnök meggyilkolását jelentették be. Fotó: Giuseppe Cacace / AFP)