Boris Johnson annyira szerette a bulikat lezárások idején, hogy megint előkerült egy belső e-mail

2022.01.11. 15:16

Kedden kiszivárgott belső feljegyzések szerint a brit kormány által 2020 tavaszán elrendelt első járványellenes zárlat idején rendeztek nagyszabású kerti összejövetelt a londoni miniszterelnöki hivatalban. Az ügyben – amely néhány héten belül a második hasonló történet – a Scotland Yard is felvette a kapcsolatot a kabinetirodával. A történetet az ITV brit kereskedelmi televízió hozta nyilvánosságra, miután eljutott hírszerkesztőségéhez egy email, amelyben Martin Reynolds, Boris Johnson miniszterelnök személyi titkára hív meg tisztviselőket 2020. május 20-ra egy kerti partira.

A BBC kedden idézett forrásai szerint a rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Boris Johnson és felesége, Carrie Symonds is. Megkeresésükre a Downing Street egyelőre nem adott felvilágosítást arról, hogy a kormányfő valóban jelen volt-e a bulin.

A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.

Néhány héten belül ez a második hasonló ügy Johnson körül. Decemberben nyilvánosságra került, egybehangzó sajtóértesülések szerint 2020 végén, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb szigorú korlátozások megsértésével karácsonyi bulit rendeztek a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Boris Johnson többször is határozottan cáfolta, hogy a Downing Street-i stáb bármilyen akkori előírást megsértett volna, de a partiról szóló értesülések azóta is makacsul tartják magukat.

A kedden kipattant újabb ügy után a londoni rendőrség közölte, hogy az arról napvilágot látott „széleskörű médiabeszámolók nyomán” kapcsolatba lépett a brit kormány munkáját összehangoló kabinetirodával. A Scotland Yard egyelőre nem tért ki arra, hogy indul-e az ügyben hivatalos rendőrségi vizsgálat.

(via MTI)