Budapestre látogat az oltásellenes brazil elnök, Bolsonaro
Februárban Budapestre érkezhet az oltásellenes brazil elnök, Jair Bolsonaro.
Erről az Azonnali értesült kormányzati forrásokból. Azt írták, hogy már zajlik is a budapesti látogatást előkészítése, és hogy Bolsonaro azt követően jön majd Budapestre, hogy felkeresi Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
A hírt megerősíti az is, hogy a brazil lapok már tavaly novemberben arról írtak, hogy Bolsonaro valamikor 2022-ben Magyarországra jöhet, ennek a látogatásnak az időpontja látszik most körvonalazódni.
Orbán Viktor és Jair Bolsonaro jó kapcsolatát mutatja, hogy a magyar miniszterelnök 2018-ban egyike volt azoknak az állami vezetőknek (Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök mellett), aki személyesen is részt vett Bolsonaro elnöki beiktatásán 2018 január 1-jén.
A brazil elnök és a magyar kormányfő az oltás kérdésében viszont nagyon nem ért egyet, Bolsonaro ugyanis önmagát már régóta oltásellenesnek vallja, legutóbb például azon háborodott fel, hogy a brazil szakértők azt javasolták, hogy a gyermekeket is oltassák be a koronavírus ellen. Azt is állította korábban a közösségi médiában, hogy az oltás AIDS-et okozhat.
(via Azonnali.hu)
(Borítókép: Jair Bolsonaro 2021. december 9-én. Fotó: Andressa Anholete / Getty Images)