Ferenc pápa: A szülőknek kötelességük segíteniük meleg gyermeküket

GettyImages-1366416851
2022.01.27. 10:50
A meleg fiatalok elfogadására és támogatására buzdította a családokat Ferenc pápa a szerdai beszédében. Az egyházi vezető szerint a homoszexuálisok megérdemlik, hogy gyermekként és testvérként nézzenek rájuk.

Ferenc pápa szerdán nyíltan beszélt azokról a nehézségekről, amelyekkel a szülők szembesülhetnek nevelés során – beleértve a gyermekek homoszexualitását. 

A meleg gyermekek szüleinek nem szabadna ítélkezni; támogatást kell nyújtaniuk számukra

– jelentette ki a pápa, majd hozzátette, hogy a szülőknek kötelességük segíteniük gyermekeiket még akkor is, ha eltérő szexuális irányultságot figyelnek meg náluk. Kiemelte, hogy semmiképp sem szabad ítélkezniük felettük. 

Ferenc pápa korábban már felhívta a családok figyelmét arra, hogy a melegeknek joguk van ahhoz, hogy családjuk gyermekként és testvérként fogadja el őket. Korábban azt is kiemelte, hogy bár az egyház nem fogadja el az azonos neműek házasságát, támogatja, hogy az egynemű párok közös jogokat birtokoljanak a nyugdíj, az egészségügy és az öröklési kérdések területén.

Egyes országokban a lelkészek már megkezdték az azonos neműek házasságkötésének megáldását is. Mindezek ellenére a Vatikán tavaly kiadott egy dokumentumot is, amely szerint a katolikus papok nem áldhatják meg az azonos neműek szakszervezeteit – ezek a vegyes jelzések megzavarták a hívők egy részét.

(via reuters.com

(Borítókép: Ferenc pápa 2022. január 23-án. Fotó: Franco Origlia / Vatican Pool - Corbis / Getty Images)