Megölték az Iszlám Állam vezetőjét

K  AP20220203064
2022.02.03. 14:48

Mint megírtuk, az amerikai különleges erők a szíriai Idlib tartományban, a török határ közelében hajtottak végre akciót. A támadásban tizenhárom ember vesztette életét, köztük nők és gyermekek.

Tegnap este az amerikai katonai erők Szíria északnyugati részén sikeresen végrehajtottak egy terrorellenes hadműveletet, hogy megvédjék az amerikai népet és szövetségeseinket, ezzel biztonságosabb hellyé téve a világot

– idézi a Guardian Joe Biden amerikai elnököt. Később az elnök személyesen beszélt az akcióról, amelyet munkatársaival élőben követtek a Fehér Házban. Biden maga kérte a Pentagont, hogy az emberáldozatok mérséklése érdekében ne rakétacsapással, hanem kommandósokkal próbálják elfogni vagy likvidálni a keresett terroristát. Amikor a katonák a ház elhagyására szólították fel a benn lévő nőket és gyereket, néhány gyerek kifutott az utcára. Azonban a gyávaság netovábbjaként Kurejsi felrobbantotta magát és családtagjait, letarolva az épület legfelső szintjét. A holttestek az utcán szétszóródtak. Biden elnök a tájékoztatón ismételten megerősítette, hogy éberek maradnak és továbbra sem engednek a terroristáknak, akárhol is bukkanjanak fel.

Váratlan katonai akció

Az akciót a török–szíriai határ közelében fekvő Atmeh városában hajtották végre, amely zsúfolásig van szíriai menekültekkel. Egy szemtanú szerint három amerikai helikopter érkezett éjfél után, majd tüzet nyitottak egy épületre, közben hangosbeszélőn szólították fel a nőket és a gyereket a ház elhagyására. A földről fegyveresek lőtték a helikoptereket, később pedig robbanást hallott a szemtanú, amely akár dróntámadás is lehetett.

A házat a földön bekerítő amerikai egységeket komoly tűzerővel várták, dzsipekre szerelt nehézgéppuskatüzet zúdítottak rájuk. Az akció több órán át tartott. Az éjszakai művelet egy részét helyiek felvették telefonra, itt látható. 

A New York Times jelentette, hogy az egyik támadó helikopter meghibásodott, az amerikaiak hátrahagyták, majd később légi csapással megsemmisítették. A gép roncsai itt láthatók. 

A területet egyébként a Hajat Tahrir al-Sam, vagyis a korábbi Nuszra Front emberei tartják ellenőrzésük alatt. Amint elmentek az amerikaiak, azonnal a helyszínen termettek, és nem engedtek civileket a félig lerombolt ház közelébe. Ez a szervezet egyébként 2016-ig az al-Káida része volt. 

De ki is volt az, akivel most végeztek az amerikaiak?

Kurejsi azután lett az Iszlám Állam vezetője, hogy elődjével, Abu Bakr al-Bagdadival szintén az amerikaiak végeztek egy villámtámadás során 2019-ben. Amikor azonban bekerítették, al-Bagdadi a magára csatolt robbanóövet működésbe hozta, és végzett magával, illetve három gyermekével, csakúgy, mint most Kurejsi. Az akkori akció alig 16 kilométerre volt a most végrehajtott támadástól.

Al-Bagdadi volt az, aki a 2010-es évek közepén a Szíriából és Irak egy részéből kihasított területen kikiáltotta az iszlám kalifátust, ezzel létrehozta az Iszlám Államot. A megszállt területeken szigorú iszlám törvénykezést vezettek be, mindenféle ellenállást megtoroltak. A szélsőségek uralmának az ameriakaik vezette nemzetközi koalíció vetett véget, amelynek egyértelmű lezárását jelentette al-Bagdadi halála.

A dzsihadista fegyveresek szétszóródtak a Közel-Keleten, ám az utóbbi időben egyre több csoport szivárgott vissza a mostani akció térségébe, a szíriai Idlib tartományba. De utóvéderőik rejtőzködnek az iraki és szíriai határvidéken is, és onnan hajtanak végre kisebb támadásokat. Itt volt ezek szerint Idlibben az Iszlám Állam megmaradt, de újraszerveződő magjának egyik erőssége is, hiszen Kurejsit nem véletlenül találták meg Atmehben. A régióban az utóbbi időben elszaporodtak a fegyveres akciók, amelyek egyik csúcspontja volt, amikor előző héten az északkelet-szíriai Haszekében egy börtönt támadtak meg.

Biden elnök beszédében is utalt a börtön elleni akcióra, amelynek kitervelésével Kurejsit vádolta. A városban végül heves harcok után a szíriai kurd haderő ellenőrzése alá vonta az Iszlám Állam fegyveresei által ostromlott börtönt, és a milíciák több tucat terroristát ejtettek foglyul. A Gvajran városrészben lévő börtönre – ahol több ezer dzsihadistát tartanak fogva – több mint száz fegyveres támadt az épületen belülről és kívülről. Több rab fegyvert szerzett egy raktárból, és részt vett a harcban a támadók oldalán, akiknek sikerült beszivárogniuk a börtönbe, miután a bejáratnál autóba rejtett pokolgépet robbantottak. Ez volt egyébként az Iszlám Állam legjelentősebb támadása azóta, hogy 2019-ben a nemzetközi erők felszámolták a kalifátust Szíriában és Irakban.

(Borítókép: Emberek vizsgálnak egy megrongálódott épületet, miután amerikai különleges egységek terrorizmusellenes rajtaütést hajtottak végre hajnalban az északnyugat-szíriai Idlib tartományban 2022. február 3-án. Fotó: MTI / AP / Ghaith Alsayed)