Tényleg állatkínzásra utal Székelyudvarhely címerében a medvefej?
Gálfi Árpád azt írja közösségi oldalán, hogy az önkormányzati testületi ülésen számolt be a Legfelsőbb Ügyészség megkereséséről. Mint ismeretes, a város még 2016-ban indította el az illetékes minisztériumnál Székelyudvarhely történelmi címerének hivatalos elfogadási folyamatát. Az eljárás végül tavaly zárult le, amikor a helyi önkormányzati testület elfogadta a szükséges határozatokat, majd a minisztérium is jóváhagyta a dokumentációt és a címert.
![272838535 323186029822568 1141219256908987113 n](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4164/41643/416432/41643278_2665e2e121281fe61da10cb2821ff7ec_wm.jpg)
Mindennek fényében értelmezhetetlen az ügyészség lépése, hogy nyomozást rendelnek el egy esetleges bűncselekmény kivizsgálása miatt. Azt vizsgálják most, hogy nem állatok ellen elkövetett kegyetlenség bűncselekményére bujt-e fel az, hogy a kormány által jóváhagyott, tehát hivatalos városcímeren egy kardra szúrt medvefej látható. Az ügyészség egyben elrendelte a címer elfogadását lehetővé tevő összes dokumentum leadását.